Nagyon fontos, hogy az október 25-ei ukrajnai önkormányzati választásokon a kárpátaljai magyarok a magyar jelölteket támogassák - jelentette ki a kétnapos kárpátaljai látogatáson tartózkodó Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjeinek támogatását azért tartja különösen fontosnak a politikus, mert - mint rámutatott - így az eddig elnyert pozíciókat meg tudja őrizni és erősíteni az ottani magyarság.

Fotó: Fülöp László

Az államtitkár közölte: ha a politikai intézményrendszer bírja a kárpátaljai magyarok bizalmát, akkor nagyon sokat tud tenni a megmaradás és a kitűzött célok elérése érdekében. A nemzeti összetartozás fontosságát is hangsúlyozva utóbbi között említette az oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi, valamint politikai intézményrendszer fejlesztését.

Potápi Árpád János beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megújult három intézményt adnak át Kárpátalján szerdán: az ungvári Harmónia Oktatási-Nevelési Központot, a perecsenyi Szivárvány Óvodát és a nagybereznai óvodát.

A szerdán átadott fejlesztések olyan intézményekben valósultak meg, ahova nagyrészt ukrán vagy csak ukrán gyerekek járnak. Példaként említette, hogy az ungvári óvoda négy éve indított magyar csoportot, egyúttal támogatandónak nevezte, ha az ukrán szülők magyar csoportba íratják a gyerekeiket.

"Ezáltal megtanulják a nyelvünket, a kultúránkat" - hangoztatta Potápi Árpád János, aki szerint magyar nemzeti érdek, hogy akik ezzel a lehetőséggel élni szeretnének, azok tudjanak is élni. Jelezte: idéntől szórvány-oktatási program is indul Kárpátalján.

Potápi Árpád János csütörtökön részt vesz a tiszapéterfalvi Egán Ede Szakképzési Centrum ünnepélyes tanévnyitóján, majd a centrum oktatási épületének átadásán. Beregszászon meglátogatja a kárpátaljai magyar bázisiskola program keretében megújuló 4. számú Kossuth Lajos Középiskolát. Szintén Beregszászon részt vesz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tetőterének ünnepélyes átadásán, majd ajándékcsomagokat ad át a Szakma Sztár szakmai verseny kárpátaljai díjazottjainak.

Kárpátaljai látogatásának befejezéseként az államtitkár részt vesz az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kollégiumi részének ünnepélyes átadásán.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program az egyik legnagyobb költségvetésű nemzetpolitikai projekt, amelynek célja a külhoni magyar területek óvodai-bölcsődei hálózatának megerősítése, megújítása. A 2016-ban indított program három ütemben zajlik, összkerete 47,6 milliárd forint. 2021-ig 140 új óvoda és bölcsőde épül, valamint több mint 700 intézményt fejlesztenek és újítanak fel szerte a Kárpát-medencében. A Miniszterelnökség kitért arra is, hogy a program összkeretéből Kárpátaljára 6,1 milliárd forint jut, ebből 25 új óvoda épül és 116 intézményt felújítanak fel.

(MTI)