A száz évvel ezelőtti trianoni békediktátummal a nagyhatalmak Magyarország jövőjét akarták ellehetetleníteni, de ma már látszik, hogy ez nem sikerült - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy az Akadémián tartott rendezvényen.

Potápi Árpád János a kormányzati nemzetpolitika elmúlt tíz évét sikerágazatként jellemezte a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület társadalmi párbeszéd fóruma keretében rendezett "Trianon 100 - A békediktátum és következményei, tanulságai" című konferencián.

Fotó: Soós Lajos/MTI

Emlékeztetett arra: a mai nemzetpolitika alapjait Antall József teremtette meg 1990-es elhíresült mondatával, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

Az államtitkár szerint az 1920-as békediktátum elfogadtatása után sokan arra számítottak, hogy az életképtelenné vált ország magától el fog pusztulni. Ez a várakozás azonban nem vált be - mondta -, és mostanra kiépült a határon túl élő magyarokat támogató intézményhálózat, az idei centenáriumi évfordulóra pedig az Országgyűlés meghirdette a nemzeti összetartozás évét, amely a pandémiahelyzet miatt a szolidaritás évévé is vált.

Nemzetpolitikára azért van szükség, mert a nemzet és az ország határai nem esnek egybe, ezért kell intézményes formában, államilag törődni a határon túli magyarsággal - emelte ki, felidézve a száz évvel ezelőtti területi, népességi és gazdasági veszteségeket.

Potápi Árpád János a határon túli magyarságnak szánt támogatásokat sorolva emlékeztetett arra, hogy míg a korábbi kormányzat idején, 2009-ben évente 9,1 milliárd forintot fordítottak ilyen célokra, mára ez az összeg évente 100 milliárd forint, a programszerű támogatásokat is figyelembe véve pedig ennek többszöröse.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2010 májusi, a kettős állampolgárság megteremtéséről szóló országgyűlési döntés után mára mintegy 1,1 millióra emelkedett azok száma, akik az egyszerűsített honosítással állampolgárságot kaptak, illetve sok esetben visszakaptak.

(MTI)