A Mátravasút fejlesztéséhez hasonló beruházások megerősítik a vidék turisztikai vonzerejét, és bizonyítják az idelátogatóknak, hogy Magyarország nem csak Budapestből és a Balatonból áll - mondta Nagy István agrárminiszter a kisvasút 635 millió forintos támogatással megvalósított felújításának csütörtöki projektzáróján Gyöngyösön.

Gyöngyös, Mátrafüred, Gyöngyössolymos térsége páratlan vonzerővel bír - mondta, és megjegyezte, amikor a kormány a kisvasútfejlesztési programról döntött, nemcsak turisztikai attrakciók sorsáról, idegenforgalmi bevételek növeléséről és munkahelyek megőrzéséről, hanem számokban és pénzben ki nem fejleszthető értékek megmentéséről is határozott.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

"A kormány elkötelezett abban, hogy javítsa a természetjárás feltételeit, támogassa a természetben történő egészséges kikapcsolódást" - hangsúlyozta Nagy István. A kisvasútfejlesztési program ennek a szándéknak csak az egyik eleme. Nagy István azt mondta: az elmúlt években kormányzati szinten is felértékelődött a legösszetettebb, legértékesebb szárazföldi életközösség, az erdő szerepe. "Számunkra a gazdasági funkción túl kiemelten fontos, hogy erdeink a köz javát szolgálják" - jelentette ki.

Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy 2010-től jelentős szemléletváltás következett be a kormány turizmushoz való viszonyában. A turizmus részét képező kisvasút felújítási programhoz például 10 milliárd forintot rendelt a kormány. Az első ütem első befejezett projekteleme épp a Mátravasút volt 2018-ban.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Horváth László országgyűlési képviselő felidézte a kisvasút több mint százéves múltját, és elmondta, hogy tavaly több mint 70 ezer utasa volt a Mátravasútnak.

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója kijelentette: a Mátravasút tartósan szolgálja a mátrai turizmust, miközben az erdő közjóléti funkcióit is gazdagítja. A kisvasútfejlesztés első üteme zárult most, a második és harmadik szakaszban a felsőtárkányi és szilvásváradi vasutak megújítását végzik el.

A projektzárón elhangzott adatok szerint 2018-ban kezdődött meg a Mátravasút Gyöngyös-Lajosháza-vonali pálya és az üzemhez tartozó gördülő állomány felújítása, 635 millió forint kormányzati támogatás segítségével. Elsőként a pályaszakasz újult meg, majd ezt követte a járművek korszerűsítése. A gördülőállomány felújítása 13 járművet - egy gőzmozdony, három dízelmozdony, öt BAX zárt kocsi, három nyitott kocsi és egy nosztalgia kocsi - érintett.

(MTI)