Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton a Hortobágyon, a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján.

Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat.A biztos alapot pedig azok az öregek és ifjak jelentik, akik szombaton felsorakoztak a versenyre, együtt ünnepelnek, tanulnak, énekelnek, táncolnak - mondta. A 21.század agráriuma ezekre a hagyományokra épül, a kormány pedig százmilliókkal támogatja az ágazatot, az állattenyésztés fejlesztését - hangsúlyozta Nagy István.

Kép letöltéseFotó: Fekete István

Az agrárminiszter üdvözölte a pásztorok utánpótlását adó bojtárokat, akik bár választhattak volna könnyebb pályát, szabadabbat, a természethez közelebb lévőt azonban szavai szerint bizonyosan nem. Ezek a fiatalok értik, hogy "emberi a munka, isteni az áldás" - jegyezte meg Nagy István.


Kép letöltéseFotó: Fekete István

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. igazgatója emlékeztetett arra, hogy a hagyományos pünkösdi rendezvényüket, csakúgy mint a kihajtási ünnepet és a lovas napokat, az idén nem tarthatták meg a járványhelyzet miatt. Az összetartásra, összefogásra azonban szükség van, ezért úgy döntöttek, hogy most ősszel mégis megtartják a gulyásversenyt és pásztortalálkozót, amelyre az ország minden területéről érkeztek résztvevők a Hortobágyra.

Kép letöltéseFotó: Fekete István

A pusztai állatparkban pénteken és szombaton tíz felnőtt és kilenc bojtár gulyáspáros méri össze szakmai tudását, mesterségük fogásait. A rendezvény szervezői, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a gulyások és a magyar szürkemarha ünnepén a rideg állattartásban élő állatokat vigyázó gulyások körében még ma is élő hagyományokat és napi feladataikat kívánják bemutatni a nagyközönség számára - hangzott el a megnyitón.

(MTI)