A takácsmesterséget, a szövés tudományát ősidők óta műveli az emberiség. Bár ez a tevékenység sok más kézműves foglalkozással együtt mára háttérbe szorult, népszerűsége megkopott, ám értéke megnőtt. Szeretnénk, ha ezt az értéket ismét felfedeznénk, és mindennapjaink részévé válna - köszöntötte V. Németh Zsolt a XXII. Országos Szőttespályázat Hevesen megrendezett díjátadóján az egybegyűlteket.

A Hagyományok Háza, Heves Város Önkormányzata és a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet által rendezett, kiállítással egybekötött díjátadón az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa méltatta az alkotó, értékteremtő pályázókat. A Hevesen megrendezett eseményen úgy fogalmazott: valahányszor részt vesz a Hagyományok Háza valamely kézműves pályázatának díjátadóján, úgy érzi, az esemény nem pusztán a pályamunkákról, a helyezésekről, vagy a díjakról szól, sokkal inkább az élő hagyomány ünnepléséről, valamint értékteremtők és -őrzők találkozásáról.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta: szerte a Kárpát-medencében elterjedt foglalkozás volt a takácsmesterség, a szövés tudományát az asszonyok is sokfelé művelték. Ez az ősi tevékenység sajnos a modern ruházat megjelenésével – sok más kézműves foglalkozással együtt – háttérbe szorult, népszerűsége megkopott, ugyanakkor, értéke megnőtt - fogalmazott a miniszteri biztos. Mint mondta, jó lenne, ha szélesebb körben is felfedeznénk ezt az értéket, ha a mindennapjaink részévé tudnánk tenni. A mostani kiállítással, pályázattal és a legjobbak díjazásával is az a cél, hogy ne csak a múzeumokban csodáljuk a régebbnél régebbi darabokat, hanem tegyük használhatóvá a kender-, len-, pamut- vagy épp gyapjúszőtteményből készült tárgyakat.

V. Németh Zsolt az Agrárminisztériumi folkTREND különdíját Arany Virágnak adta át, aki az elismerést a XXII. Országos Szőttespályázatra készített 3  darabos párnakollekciójával érdemelte ki.

(AM Sajtóiroda)