Megjelent az alapszakmákat ismertető új tájékoztató füzet, a kiadványból a fiatalok és szüleik megismerhetik az átalakított szakképzés struktúráját és részletesen tájékozódhatnak a választható képzésekről - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány célja, hogy a magyar fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert, ezért alakította át a szakképzés teljes rendszerét - hangsúlyozta Schanda Tamás.

Közölte: a statisztikák az új szakképzési rendszer népszerűségét mutatják, a pénteken összesített adatok szerint csaknem 56 800 diák kezdte meg a tanulást idén a szakképzésben, a 9. évfolyamon.

Tavaly mintegy 51 800 volt ez a létszám, tehát egy év alatt csaknem 10 százalékkal emelkedett az általános iskola után a szakképzést választó gyerekek aránya - ismertette az államtitkár.

Hozzászámítva a 13. évfolyamon és a felnőttoktatásban tanulni kezdőket, a szakképzésbe újonnan beiratkozók létszáma meghaladja a 85 300-at - tette hozzá.

Az államtitkár jelezte, a tájékoztató kiadványból már minden intézmény kapott, és online is elérhető az Innovatív Képzéstámogató Központ oldaláról, az ikk.hu-ról.

A szakképzésben történt változások részleteiről Schanda Tamás felidézte, hogy az oktatók átlagosan mintegy 30 százalékos béremelést kaptak, amire 35 milliárd forintot biztosított a kormány. Ezzel egyebek mellett erősíteni akarták a szakképzés és a versenyszféra közötti kapcsolatot és átjárhatóságot is.

Az államtitkár elengedhetetlennek nevezte, hogy a gyakorlati, vállalati világból érkező emberek is foglalkozzanak a fiatalokkal, mert ők ismerik a legújabb trendeket, fejlesztéseket az adott szakmában, és azt is át tudják adni a diákoknak, hogy milyen a munkaszemlélet egy jól működő, eredményes vállalatnál.

Kiemelte, hogy a távlati lehetőségek mellett rövid távon is vonzóbbá tették ezt a képzési formát a fiatalok körében azzal, hogy jelentős ösztöndíjat biztosítanak a tanulóknak.

A szakképzésbe beiratkozó fiatalok és szüleik jó döntést hoztak - hangsúlyozta Schanda Tamás. Mint mondta, akik technikumban kezdték meg a tanulást, azok nemcsak érettségit kapnak kézhez, hanem egy jó szakmát is. A szakiskolát választók pedig, ha később úgy érzik, akár az érettségi megszerzésével együtt továbbfejleszthetik szakmai tudásukat.

Mindannyian versenyképes tudásra tehetnek szert a következő években, így tanulmányaik befejezése után sikeresek lehetnek a munkájukban, és a közreműködésükkel tovább erősödhet a magyar gazdaság - fogalmazott az államtitkár.

(MTI)