Magyarország szempontjából veszélyes, és az európai uniós szerződésekkel teljes mértékben ellentétes az a javaslat, amely szerint az unió külpolitikai döntéseihez a jövőben nem kellene egyhangúság - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően hétfőn.

Szijjártó Péter online tájékoztatásában azt mondta, a javalat, amelyet a liberális fősodorhoz tartozó kormányok és maga Brüsszel próbál erőltetni, szembe megy az európai szabályokkal, amelyek úgy rendelkeznek, hogy az unió politikai döntéseit csak egyhangúlag hozhatja meg. Az egyhangúság helyett azt akarják, minősített többség is elég legyen ezekhez a döntésekhez. Ezzel próbálják meg elvenni a jogot és a lehetőséget a kisebb és nem a liberális fősodorhoz tartozó országoktól, hogy saját érdekeiket érvényesíthessék a külpolitikai döntéshozatal során - közölte. Magyarország azért tartja károsnak és igazságtalannak, ha a döntések nem egyhangúsággal születnének, mert a döntések negatív hatásai az unió minden tagországát érintenék, azokat is, amelyeknek a szempontjait nem vették figyelembe - emelte ki a miniszter. "Ez bosszú, amiért meghiúsítottuk az Európai Unió egységes fellépését az ENSZ globális migrációs kompaktja mellett" - fogalmazott. Az EU azt akarta, hogy az ENSZ-ben mindenki egységesen szavazzon a csomag mellett. Magyarország azonban nem volt, és ez után sem lesz hajlandó üdvözölni a migrációt. Fenntartja magának a jogot arra, hogy a nemzetközi szervezetekben saját érdekei alapján lépjen fel - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, Magyarország nincs egyedül álláspontjával, több ország is ellenzi az új javaslat "áterőltetését".

Szijjártó Péter a Nyugat-Balkánnal összefüggésben azt mondta, egyértelművé vált, hogy a régióért folyó "versenyben" az Európai Unió hátrányba került. A kezdeményezést az Egyesült Államok, Oroszország és Kína vette át. Ennek oka "Európa lassúsága", ami saját, valamint Magyarország érdekeivel is ellentétes. Fel kell gyorsítani Szerbia uniós integrációs folyamatát - közölte. Fehéroroszországról kijelentette: elfogadhatatlan, hogy Minszk kiutasította Lengyelország és Litvánia nagykövetét. Hozzátette ugyanakkor, fontos megtartani a kommunikációs csatornákat az ország vezetésével. Tájékoztatása szerint a tanácsülésen elfogadott új szankciós listára felkerülhet Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök is. Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügye miatt, francia és német javaslat alapján az unió szankciós lista létrehozását tervezi Oroszországgal szemben - közölte Szijjártó Péter.

(MTI)