A Belügyminisztérium feladata az idegenrendészeti őrizet jogi és technikai feltételeinek megteremtése - erről a kormányszóvivő az M1 aktuális csatornának beszélt csütörtökön.

Kovács Zoltán elmondta: Kiskunhalason van olyan befogadó állomás, ahol zárt körülmények között tartózkodnak kiutasításra várók, ők jellemzően szabálysértések, bűncselekmények miatt vannak itt.

A kormányszóvivő az idegenrendészeti őrizet visszaállításával kapcsolatos kormánydöntésről elmondta: azt célozza, hogy mindaddig, amíg valaki esetében nem születik jogerős döntés arról, jogosult-e valamilyen jogi státuszra, ne mozoghasson szabadon Magyarország területén. Mint hangsúlyozta, ezek az emberek biztonsági kockázatot hordoznak. Példaként említette a legutóbbi berlini merényletet, amely szerinte aktuális példa arra, mi történhet, kik keveredhetnek a menekültek közé.

A körmendi befogadó állomással kapcsolatban azt mondta: eleve szükségből jött létre, átmeneti jelleggel, a kormány pedig a jövőben minimalizálni szeretné azokat a befogadó állomásokat, ahol ilyen típusú feladatot kell ellátni. Arról is beszélt, hogy egy-két tucat ember van a körmendi befogadó állomáson, Magyarország pedig minden olyan feltételt biztosít a számukra, adott esetben sátrakban is, amely részükre a lakhatást, illetve az elemi feltételeket biztosítja.

(MTI)