Visszautasította Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő hétfőn Bécsben azokat a követeléseket, hogy a Fideszt zárják ki Európai Néppártból (EPP. A kormányszóvivő - akit az APA osztrák hírügynökség idézett - utalt arra: a Fidesz nem tart attól, hogy kizárnák az EPP-ből.

Kovács Zoltán a helyi sajtó képviselői előtt leszögezte, hogy a Fidesz - mint fogalmazott - alighanem az EPP legerősebb pártja tekintettel hazai támogatására és az elmúlt nyolc év stabilitására.

Szavai szerint a pártcsalád múlt heti helsinki kongresszusán egyáltalán nem lehetett hallani olyan követeléseket, amelyek a kizárást sürgették volna. "Ennek  épp az ellenkezője történt" - mondta Kovács Zoltán, emlékeztetve arra is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök támogatta az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelöltjévé választott Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát is. Mint mondta, a Fidesz gyakorlatias és "a józan ész" diktálta megoldásokért szállt síkra, s meg akarja osztani tapasztalatait.

A kormányszóvivő szerint az EPP liberális, Fideszt bíráló szárnya, amely részben a magyar kormánypárt kizárását szorgalmazza, "a valóságtól elrugaszkodott nézetei" miatt kudarcot fog vallani.

A Magyarországgal szemben kezdeményezett, az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás lehetőségével összefüggésben Kovács Zoltán úgy vélekedett, hogy mindez "egy politikai, nem pedig jogi eljárás". Az egész - mint hangoztatta - "politikai ízlés kérdése, és ezáltal boszorkányüldözés".

Kovács Zoltán értetlenséggel reagált azokra a követelésekre, amelyek szerint csökkenteni kellene Magyarország uniós pénzügyi támogatását: "Ez ostobaság". Mint fogalmazott, ez a pénz nem ajándék, hanem arra szolgál, hogy biztosítsa az európai piacok kohézióját, amiből mindenkinek haszna származik. "Minden euró, amit Nyugat-Európa kohéziós támogatásként Közép-Európának ad, megtérül" - emelte ki a magyar kormányszóvivő.

A Soros György amerikai milliárdos által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) ügyével kapcsolatban Kovács Zoltán megjegyezte, hogy a vita "tisztán jogi természetű". "Nem történhet meg, hogy ugyanazon teljesítményért valaki két oklevelet kaphat, mi viszont egy tiszta rendszert akarunk" - hangsúlyozta.

A kormányszóvivő emellett élesen bírálta a nemrég elfogadott osztrák családtámogatási reformokat, amelyek a nem Ausztriában élő gyerekek után fizetett családtámogatási járulékok csökkentését írják elő. "Ez szerződésszegés. Ha az ember ugyanazt a teljesítményt nyújtja, ugyanazt a szolgáltatást kell kapnia" - emelte ki Kovács Zoltán. Reményének adott hangot, hogy az uniós jog alapján rendezni tudják a kérdést.

Kovács Zoltán elismeréssel szólt ugyanakkor a soros osztrák uniós elnökségről, amely - mint mondta - "józan ésszel cselekszik és nem valami feltételezett és ideológiailag megalapozott szolidaritást akar továbbra is kikényszeríteni."

(MTI)