A Financial Times Magyarországot lejáratni próbáló cikkeinek sorozatában úgy fogalmaz meg kritikus véleményt, hogy nyilvánvaló tényekről feledkezik meg - írta Kovács Zoltán kormányszóvivő a brit üzleti napilapban megjelent olvasói levelében.

Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy az újság legutóbbi cikke a kohéziós alapok felfüggesztését javasolta Brüsszelnek, azzal az indokkal, hogy Magyarország megsérti a jogállamiság elvét és szembetűnően elveti az Európai Unió szabályait és értékeit.

Megemlítette: a napilap egy múlt heti cikkében tagadta, hogy létezne Soros-terv, amely évente egymillió bevándorlót engedne az unió területére.

A cikk szerzője, Gideon Rachman szerint ez egy "kitalált rémtörténet" - emelte ki.

A kormányszóvivő azt írta: a napilap figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Európai Bizottság tagjaival rendszeresen találkozó Soros György maga publikálta terveit, benne az említett javaslatokkal, az Európai Bizottság pedig folytatja a migránsok tagországok közötti elosztására szolgáló kvótarendszer kifejlesztését.

Kovács Zoltán leszögezte: Orbán Viktor kormánya ellenzi az illegális bevándorlást, és e törekvésének széles körű társadalmi támogatása is indokolja, hogy Magyarország elutasítja Soros György erőfeszítéseit, amelyeket tervének megvalósítására tesz.

A napilap állításával szemben ez nem sérti a jogállamiságot - tette hozzá.

A kormányszóvivő véleménye szerint a brit lap érvelései több más ponton is sántítanak. A Financial Times állításával szemben például nem minden Soros György ellen megfogalmazott bírálat antiszemitizmus, amint azt nemrégiben Izrael magyarországi nagykövete is kimondta.

A magyar kormány nem indított "jogi támadást" a Közép-európai Egyetem ellen, és a nemkormányzati szervezeteket sem rágalmazta meg, hanem megkövetelte, hogy átláthatóbban működjenek - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Arra is kitért: az Európai Parlament delegációja múlt heti magyarországi látogatása során nem talált semmi rendelleneset az Európai Unió által finanszírozott beruházások átvizsgálásakor.     Hozzátette, hogy rossz ötlet a kohéziós alapok visszatartása már csak azért is, mert az európai ipar "nettó haszonélvezője" az ügyletnek, ahogyan azt Günther Oettinger a költségvetésért, az emberi erőforrásokért és a digitális gazdaságért felelős uniós biztos is nemrégiben kifejtette.

Magyarország szolidaritást mutatott európai uniós szövetségeseivel azáltal, hogy védelmezi a közös határokat, és betartja szerződéses kötelezettségeit, és mindemellett tartja magát a jogállami szabályokhoz és az európai értékekhez - húzta alá a kormányszóvivő.

(MTI)