A kormányszóvivő szerint a jogállamiság nevében a jogállamiságot csúfolják meg a Sargentini-jelentés keddi, európai parlamenti (EP-) vitájával és a szerdai szavazással. Kovács Zoltán kedden az M1 aktuális csatornán arról is beszélt, hogy a jelentésben ténybeli tévedések vannak és kettős mércét alkalmaz.

A kormányszóvivőt arról kérdezték, hogy a nap folyamán tartották a vitát a magyar jogállamiság helyzetéről szóló Sargentini-jelentésről az EP plenáris ülésén. Kovács Zoltán azt mondta: folyamatosan változó szabályrendszerrel próbálják kialakítani azokat a körülményeket, amelyek között végül elfogadják a jelentést. Szerinte a döntések nagyrészt megszülettek, a politikai ellenfeleik, akik felépítették "ezt a hazug lejárató kampányt, ezt a boszorkányüldözést", tudják, hogyan akarnak dönteni.

Szólt arról is: az Európai Néppártnál hamarosan eldől, hogyan fognak szavazni, "felpuhulnak-e" és követik a szocialistákat és a liberálisokat, vagy visszatérnek a párt eredeti felfogásához.     Úgy vélekedett: belülről kell megvívni a harcokat, meg kell próbálni meggyőzni a néppártot saját álláspontjukról; ha nem sikerül, akkor világos, hogy nem ők változtak meg, hanem a szervezet.

A törésvonal azok között van, akik migrációbarát álláspontot foglalnak el és azok között, akik meg akarják őrizni a kontinenst "Európának, ahogy megismertük" - hangoztatta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán szerint a Sargentini-jelentésben eljárási szabálytalanságok, ténybeli tévedések vannak, kettős mércét alkalmaz, és hogy ilyet meg lehet tenni, az az EP kritikája. Ennél is aggasztóbbnak nevezte, hogy olyan jogokat vindikál magának a parlament, amelyek nincsenek benne az európai együttműködés alapjait adó joganyagokban.

(MTI)