A kormány mindent megtesz egyik legfontosabb intézkedése, a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséért - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán ezt azt követően nyomatékosította, hogy a hvg.hu hétfőn közzétett cikke szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter május 8-i keltezéssel arról írt az uniós energetikai biztosnak, hogy a kormány olyan lépéseket tervez, amelyek eredményeként leáll a rezsicsökkentés, sőt a honlap szerint a levélben leírt, kilátásba helyezett lépések nyomán nem kerülhető el a gáz és az áram drágulása.

A kormányszóvivő tájékoztatóján emlékeztetett: februárban az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az úgynevezett harmadik energiacsomag vállalásaival kapcsolatban. Ezeket egyébként szinte egyetlen európai országnak sem sikerült maradéktalanul átültetnie - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A magyar kormány intenzív tárgyalásokat folytat az ügyben az EU-val, és kellő időben részletes tájékoztatást ad majd, de bármi történik is, a rezsicsökkentés eredményeinek megvédésére vonatkozó kormányzati szándék "sziklaszilárd" - közölte Kovács Zoltán. Annyit elmondott, hogy "egy rendkívül bonyolult (...), leginkább szabályozási kérdésekről folyó vitával állunk szemben, amelynek legkevésbé fontos eleme az árképzés".

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője a sajtótájékoztatón jelezte, a Fidesz-KDNP-frakció teljes egészében támogatja a kormány rezsicsökkentési politikáját, amely mellett az emberek nagy többsége is kiállt.

Úgy fogalmazott, a nemzetközi energiacégeknek kedvező rendszeren "Magyarország ütött rést". Így míg korábban Európa legmagasabb gáz- és második legmagasabb villanyárát a magyar családok fizették, addig ma már ők jutnak hozzá a kontinensen a második legolcsóbb energiához - közölte, hangsúlyozva: "ebből nem kívánunk egy tapodtat sem visszalépni".

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A hvg.hu cikkével kapcsolatban a kormánypárti politikus kérdésre azt mondta, rossz dolognak tartja, hogy "ez a levél kikerült", "a taktikai elemeket" nem szeretnék megosztani.

(MTI)