A kormány a nemzeti konzultáció lezárulta után is folytatni fogja tájékoztatási tevékenységét - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, péntek reggel.

Felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök az év elején megjelölte azokat a legfontosabb témákat és kérdéseket, amelyekről már akkor is azt vélelmezték, hogy "a hazai belpolitikai és az európai uniós beszélgetések és viták fő témáit fogják adni", és erről szólt a nemzeti konzultáció.

Szerinte ezekről a kérdésekről az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, az európai unió jövőjéről folytatott viták középpontjában állnak. Kovács Zoltán hangsúlyozta: szükség van arra, hogy "azon muníció, megerősítés, illetve iránymutatás birtokában, amit a nemzeti konzultáció a kormány számára adott, ezekben a témákban tovább beszélgessünk a magyar emberekkel".

A folyamatos párbeszéd a biztosítéka annak, hogy ne veszítsük el egyrészt a magyar emberek felhatalmazását és legitimációját, másrészt a realitásokhoz, tehát a valós témákhoz való viszonyunkat - szögezte le.

(MTI)