A kormány angol nyelvű internetes videókkal is reagál a Magyarországot ért támadásokra - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a Facebook közösségi portálon és a Twitter mikroblogon szombaton megjelent bejegyzésében.

gyértelművé szeretnénk tenni, hogy nem akarunk bevándorlóország lenni" - írta Kovács Zoltán.

Az Európai Parlament (EP) szeptember 12-én szavazta meg a Judith Sargentini zöldpárti holland EP-képviselő által a jogállamiság magyarországi helyzetéről összeállított jelentést, s ennek nyomán megindulhat Magyarország ellen az uniós szerződés 7. cikke szerinti - többlépcsős - eljárás, amely végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankciókkal járhat. A magyar kormány vitatja, hogy az EP a szükséges kétharmados többséggel fogadta el a jelentést és az Európai Unió Bíróságához készül fordulni az ügyben.

A kormányszóvivő Facebook- és Twitter-oldalán megjelent első ilyen videó elején Guy Verfofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője tűnik fel, aki azt mondja, hogy "szükségünk van a migrációra". A felvétel készítői ezt követően olyan "tényeket" vesznek számba, hogy 2015 óta 1,8 millió migráns érkezett az Európai Unióba, ahova további milliók szeretnének eljutni, a válság kezdete óta Európa-szerte több százan vesztették életüket "gonosz támadásokban" és terjedőben vannak az erőszakos bűncselekmények. "Guy Verhofstadt pedig további migrációt akar" - fűzte hozzá a narrátor. A felvétel készítői Verhofstadt szándékát meggondolatlanságnak nevezték. "Ideje felrázni Brüsszelt! Védjük meg Európát!" - zárult a videofelvétel.

(MTI)