A magyar kormány továbbra is elszánt az Erzsébet-program megtartásában, ugyanakkor tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bíróság magyar cafeteria-rendszerről szóló döntését - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

"Miközben tudomásul vesszük, és tiszteletben tartjuk a döntést, Magyarország kormányának elszántsága nem változott meg azzal kapcsolatban, hogy az Erzsébet-programot megvédje, megtartsa" - mondta a kormányszóvivő azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió Bírósága keddi ítéletében azt mondta ki, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei.

Közölte: a kormány szerdai ülésén tárgyal a kérdésről, és egy olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel az Európai Unió követelményeinek, de legfőképpen tiszteletben tartja, figyelembe veszi a magyar emberek érdekét.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Hangsúlyozta: a 2016-ra meghirdetett programok, illetve az idén érvényes szabályok változatlanul megmaradnak, a pályázatok lezajlanak, a pénz, illetve a keretek rendelkezésre állnak.

Kovács Zoltán a döntést Magyarország és a magyar emberek számára kedvezőtlennek ítélte, és kiemelte, hogy egy sikeres, jól működő programról van szó. Mint mondta, az elmúlt években 48 ezer munkaadó és több mint 2 millió felhasználó élt a program adta lehetőségekkel, valamint 58 ezer elfogadóhely jött létre, ennek révén pedig több mint 600 ezren, ezen belül 300 ezer gyermek szociális üdültetését és pihenését tette lehetővé a program.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy a piacról kiszorult francia cégek kártérítési igényt támaszthatnak a magyar kormány ellen, Kovács Zoltán azt mondta: "az egész ügy ebben az értelemben bűzlik", mert a multinacionális cégek feljelentése alapján született az eljárás, és ez szerinte "át is üt az ítélet tartalmán".

(MTI)