Kovács Zoltán kormányszóvivő a magyar–osztrák határnál tájékozódik a Magyarországot elhagyó illegális migránsok helyzetéről, sorsáról.

A kormányszóvivő szombat hajnalban Hegyeshalmon tartott sajtótájékoztatóján elmondta: folyamatosan tárgyal az osztrák hatóságokkal, hogy mi fog történni velük – tette hozzá.

Azt mondta: most itt az alkalom, hogy Ausztria megmutassa szolidaritását. Kovács Zoltán hangsúlyozta: az illegális migrációs helyzet kezelésére közös európai megoldást kell találni, és szerinte a következő napokban sikerülhet előrelépni ebben a kérdésben.

Mint felidézte: Magyarországon, a fővárosban tarthatatlan állapotok alakultak ki a napokban. Egyre kevésbé voltak együttműködők a bevándorlók, erőszakosabbá váltak. A biztonsági kockázati helyzet felszámolása érdekében döntöttek úgy, hogy a migránsok utazására buszokat biztosítanak. Céljuk az volt, hogy az M1-es autópályát felszabadítsák és helyreálljon a nemzetközi vasúti közlekedés. A kormányszóvivő azt mondta: a magyar és az osztrák hatóságokkal együttműködve most nagyjából háromezer embert segítenek át az osztrák oldalra.

Azt viszont továbbra sem tudni, hogy mi lesz velük. Vannak, akik tovább akarnak menni Németországba, vannak akik maradni akarnak Ausztriában, s kérdés az is, hogy mi lesz ha nem kapnak menekültstátuszt – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

(MTI)