Kedden megkezdődik az Országgyűlésben a 2013-as költségvetés zárszámadásának tárgyalása. A kormány álláspontja szerint a tavalyi esztendő a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt.

A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően indul az általános vita a 2013-as büdzsé felhasználásának ellenőrzéséről, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését várhatóan Domokos László, a szervezet elnöke ismerteti a képviselőknek.

A kormány ez év augusztusában terjesztette az Országgyűlés elé a 2013. évi zárszámadási törvényt. A kormányszóvivő akkor a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat évének nevezte a 2013-as esztendőt, és hangsúlyozta, hogy a költségvetési fegyelemnek köszönhetően a tavalyi már a harmadik olyan esztendő, amikor a költségvetési hiány 3% alatt maradt.

Kurucz Éva akkori nyilatkozatát itt nézheti meg:



Kurucz Éva emlékeztetett, hazánk 2013 júniusában kiszabadult a szocialista kormányok hibájából kilenc éven át tartó túlzottdeficit-eljárás alól, augusztusban pedig idő előtt visszafizette az IMF-hitelt. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni – fűzte hozzá –, hogy a gazdaság tartós növekedési pályára állt, miközben az államadósság és a családok terhei is csökkentek.

Az ÁSZ megállapításai harmonizálnak a kormányéival, hiszen a szervezet úgy véli, hogy a tavalyi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, és tovább javult az egyes intézményi beszámolók és fejezeti elszámolások megbízhatósága. A számvevőszék értékelése alapján az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya a kitűzött hiánycél alatt maradt, a GDP 2,2 százaléka volt, és a költségvetési folyamatok kézben tartása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2013 júniusában Magyarország kikerült az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól.

(MTI, kormany.hu)