A visegrádi országok közösen fogják megvédeni a közép-európaiak szerzett jogait az Európai Unióban a Brexit után - mondta a kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatorna műsorában.

Kovács Zoltán kifejtette: azt is közösen fogják képviselni, hogy Nagy-Britanniával kilépése után is fennmaradjon a stratégiai együttműködés.

Kifejtette, hogy a V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) súlya már tavaly, a migrációval kapcsolatos közös fellépéssel megmutatkozott az unióban.

Azzal kapcsolatban, hogy Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember csütörtökön egy brüsszeli meghallgatáson harminc milliárd euróra tette a migrációs válság uniós költségeit, és a források előteremtéséhez agrártámogatások és kohéziós pénzek csökkentését és összeurópai benzinadó kivetését is szükségesnek nevezte, Kovács Zoltán azt mondta: a meghallgatásból is az látszik, hogy Brüsszelben nem tanultak az elmúlt időszakból. Ezek ellen a hangok ellen kell harcolni - jelentette ki.

Mi azt mondjuk, nem kezelni kell a migrációs helyzetet, hanem meg kell állítani a migrációt határoknál - tette hozzá.

A kormányszóvivő hozzátette: az agrártámogatások és a kohéziós alapok csökkentése leállítaná azt a programot, azt a víziót, hogy a közép- és kelet-európai államokat a lehető legközelebb kell hozni a nyugati tagországok szintjéhez.

(MTI)