Az Európai Unió politikai ítéletet mondott a római kormány költségvetése felett - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a Libero olasz napilapban megjelent csütörtöki interjúban.

Kovács Zoltán úgy nyilatkozott, a magyar kormány ritkán kommentálja a más tagállamokra vonatkozó döntéseket, de "egyértelműnek tűnik, hogy az olasz költségvetéssel kapcsolatban az EU-nak technikai, eljárási értékelésre kellett volna szorítkoznia, ehelyett politika véleményt mondott".

A magyar kormányszóvivő hozzátette: nem az a benyomása, hogy Olaszország kihívja maga ellen az EU-t, "egyszerűen saját érdekeit és jogait védelmezi".

Az olasz sajtótekintélynek számító Vittorio Feltri vezette olasz jobboldali napilap Kovács Zoltán római látogatása alkalmával készítette az interjút azzal egy időben, hogy az Európai Bizottság bejelentette, túlzottdeficit-eljárást indít Róma ellen az olasz kormány költségvetési tervezete miatt.

A szabályoknak minden tagállam számára egyenlőknek kell lenni, de Olaszországot és Magyarországot szankcionálják, ha viszont Franciaország és Németország szegi meg ezeket, őket nem - mondta Kovács Zoltán. Kijelentette, a közösségi szabályokat meg kell változtatni, hogy teljesíteni lehessen őket. Hozzátette, Olaszország megfelelő költségvetést tud kidolgozni az előírások túllépése nélkül is. Hangsúlyozta, hogy ha Magyarország csatlakozott volna az euróhoz, nem lett volna képes teljesíteni a mára elért gazdasági eredményeket. Magyarország akkor lép be az euróba, "amikor készen állunk, új szabályok lesznek és garanciákat kapunk".

Kovács megjegyezte, hogy Brüsszel eljárást mérlegel Magyarországgal szemben is a határlezárásra épülő magyar migrációs politika miatt, de "ebben az esetben is olyan beavatkozásról van szó, amely nem tartozik az EU hatáskörébe". A szóvivő kijelentette: Magyarország helyesen jár el, ezért reméli, hogy az EU eláll az esetleges szankcióktól.

A magyar kormánnyal szembeni antidemokratikus vádakat Kovács Zoltán ostobaságnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor kormánya kétharmados többséggel bír, miközben az Európát ténylegesen vezető Merkel és Macron népszerűsége minimumra süllyedt. "Talán Európának vannak demokráciaproblémái" - jegyezte meg Kovács Zoltán hozzátéve, hogy a hatalmat Brüsszelben gyakorlókat se választotta meg senki. Elfogadhatatlan, - mondta - hogy Európában első- és másodrendű országok létezzenek, utóbbiakba pedig a kelet- és dél-európai tagállamokat sorolják.

Kijelentette: a májusi európai parlamenti választások fordulópontot hoznak, és a helyzet megváltozik.

Kovács Zoltán az Európai Szocialisták Pártja (PES) és a liberálisok választási vereségét jósolta. A baloldali elit és a liberálisok nem tudnak választ adni a polgárok kérdéseire - jelentette ki. Elmondta, hogy az Európai Néppárt és a szuverenista pártok szövetségén dolgoznak.

Olyan Európát szeretnénk, amely úgy sokszínű, hogy tiszteletben tartja az államok autonómiáját és identitását. Európa nemzetei évszázadokon keresztül világítótoronyként mutattak utat a népeknek, az unió globalizációs politikája viszont válságot teremtett - jelentette ki Kovács Zoltán.

(MTI)