Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által Magyarországnak jelzett legnagyobb korrupciós ügyek a korábbi, liberális-baloldali kormányokat érintik - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A kormányszóvivő szerint az OLAF által megnevezett, korrupciógyanús ügyek aránya nem emelkedik ki az unió átlagából, sőt alatta marad.

Hangsúlyozta: a magyar kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a korrupció ellen még 2010-ben meghirdetett zéró tolerancia a lehető legtöbb eredményt hozza.

Kovács Zoltán kitért arra is: 2012-ben a kormánynak még azzal kellett megküzdenie, hogy az uniós forrásoknak csak 70 százalékát sikerült lekötni, most pedig gyakorlatilag már minden pályázatot kiírtak.

(MTI)