Magyarország nemet mond a kvótákra, a menekültek áthelyezése meghívással ér fel - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a La Stampa című olasz napilapban pénteken megjelent interjúban.

Kovács hangsúlyozta, hogy az október 2-i népszavazás "nem az Európai Unióról szóló referendum. Ellenkezőleg, Budapest védi az uniót, védelmezi határait". A szóvivő azonban hozzátette, hogy Magyarország nemet mond Brüsszel döntéseire, amelyek "veszélyeztetik Magyarország biztonságát és kultúráját".

Kovács kiemelte: Magyarország nem az első és nem is az utolsó, amely falat emel.

"Nem szeretjük a falakat, de meg kell védenünk magunkat. Nem csak a migránsokkal szemben, hanem a terrorizmustól, kultúránk bomlasztásától is" - húzta alá Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán kijelentette, hogy Brüsszel kvótapolitikájának elfogadása olyan, mintha írásos meghívót küldenének több százezer menedékkérőnek. "Mi viszont nem akarjuk, hogy jöjjenek" - szögezte le a kormányszóvivő.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy "Magyarország Európa", de nem lehet figyelmen kívül hagyni az országok akaratát, a népszavazás erős üzenetet akar küldeni az EU-nak, hogy hagyjon fel azzal, hogy nem vesz tudomást az emberekről. Kovács Zoltán kiemelte, hogy a magyar népszavazás nem az Európában maradásról szól, hanem arról, hogy "milyen típusú Európát akarunk".

"Ha mindenki tenné a dolgát, Magyarországnak nem kellene az első vonalban védenie a határokat" - mondta Kovács Zoltán.

(MTI)