A kormány 400 millió forintot biztosít a tároló felszámolására, a területen felhalmozódott mintegy 3500-3700 tonna veszélyes hulladék csaknem 70 százalékának elszállítására, illetve a szükséges kármentesítés elvégzésére - számolt be Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Elmondta: tavaly januárban jutott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tudomására, hogy különböző, a 80-as években még működő állami vagy később magánkézbe került cég veszélyes hulladékát tárolták és tárolják még most is a Balmazújvárostól mintegy 10 kilométerre fekvő telepen. A hulladéknak nincs kezelője és nemcsak Balmazújváros-Lászlóháza, hanem áttételesen a Hortobágy élővilágát és környezeti állapotát is veszélyezteti.

Az elmúlt hónapokban a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség megtette a szükséges lépéseket, gondoskodott a terület őrzéséről és biztosította az alapvető költségeket. A felügyelőség, valamint az FM vizsgálata jelenleg is folyamatban van, a következő néhány napban a felelősöket is megnevezhetik - mondta.

(MTI/kormany.hu)