A kormányzati nemzeti konzultáció fontos eszköz abban, hogy mérjék, megismerjék az emberek véleményét egyes kérdésekben - hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Kovács Zoltán szerint a nemzeti konzultáció visszacsatolás, megerősítés arról, hogy a kormány megfelelően, jól képviseli-e a magyar emberek érdekeit. Ezen felül az eddigi konzultációk azt is bizonyították, hogy ezen megerősítések nyomán, ha szükséges volt, jogszabályokat is módosítottak.

A kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy teljesen feldolgozták a nemzeti konzultáció adatait; az eredmények arról tanúskodnak, hogy a magyarok gyakorlatilag egyhangúlag elutasítják a "Soros-tervet", a kötelező betelepítést, és minden olyan politikai akciót elleneznek, amely ennek megvalósítására irányul.

Kovács Zoltán az M1-en felhívta a figyelmet, hogy az illegális bevándorlás nem csak magyar ügy, összekapcsolódik európai ügyekkel, érdekekkel. Azáltal pedig, hogy a magyar emberek véleménye nyomán a kormány a biztonságért és a terrorizmus ellen intézkedéseket hoz, az európai biztonságért és terrorveszély ellen is tesz.

(MTI)