Már több mint 900 ezren aláírták az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája elleni íveket, ami meghaladja a várakozásokat - mondta a kormányszóvivő pénteken Komlón, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán a Fidesz által november 6-án kezdeményezett aláírásgyűjtéshez kapcsolódó országjárás komlói állomásán tartott sajtótájékoztatón közölte: a héten Celldömölkön és Kiskunhalason is járt, és azt tapasztalta, hogy az emberek szívesen nyilvánítják ki véleményüket a kérdésben. Már a nyár eleji nemzeti konzultáció adatai azt mutatták, hogy az emberek 85-90 százaléka elutasítja a kötelező betelepítési kvótát - mondta.

A kormányszóvivő az illegális bevándorlásról szólva hangsúlyozta: az elmúlt napok, hetek fejleményei azt bizonyítják, hogy kézzel fogható, egyértelmű kapcsolat van az illegális migráció és a terrorizmus között. Ma már csak a vak nem látja, hogy ez a kapcsolat fennáll, Nyugat-Európában az elmúlt években, évtizedekben elkövetett terrortámadások elkövetőinek egyértelműen migráns hátterük van, és nőni fog a terrorfenyegetettség, ha nem tudunk gátat vetni az illegális bevándorlásnak - fogalmazott.

Kovács Zoltán szavai szerint ki kell tartani amellett, amit Magyarország következetesen és folyamatosan hangoztat, hogy a határok megvédésének kell az első lépésnek lennie. Mi megvédtük az ország határait, felállítottuk a védelmi vonalakat és eszközöket, erre lenne szükség minden tagállam részéről - mondta. A kormányszóvivő utalt arra, hogy Magyarország volt talán az egyetlen, de mindenképpen az első, amelynek kormánya még májusban, júniusban megkérdezte a lakosságot, mit gondol a migrációról, a fenyegető veszélyről.

A nemzeti konzultáción kiderült: a magyarok a kérdésben szigorú, egyértelmű, határozott fellépést várnak az Európai Uniótól, és azt gondolják, hogy az unió eddigi politikája megbukott. Ez már fél éve történt, de még mindig ott tatunk, hogy az unió részéről semmilyen határozott, egyértelmű lépés nem történt - közölte. Reményét fejezte ki, hogy a vasárnapi csúcstalálkozón határozott döntések születnek, "ellenkező esetben nem leszünk képesek elindulni a megoldás irányába".

Kovács Zoltán a komlóiaknak a kötelező kvótával és az ellene indult aláírásgyűjtéssel kapcsolatos előadásáról szólva emlékeztetett: Magyarországon kilenc hónap alatt több mint 391 ezer illegális migráns haladt át, Németországba pedig tegnapi adatok szerint eddig 950 ezren érkeztek.

Mindenképpen érdemes sokszor és minél több emberrel beszélgetni arról, milyen veszély fenyegeti Európát e modern kori népvándorlással, ennek is az illegális formájával összefüggésben - mondta.

(MTI)