Minden idők legsikeresebb konzultációja zárult le az előző héten, minden korábbi részvételi rekord megdőlt - mondta a kormányszóvivő a postától származó végleges adatokra hivatkozva kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán kifejtette, a meghosszabbított határidőig 2 332 755 kérdőív érkezett vissza, amelyek közül 2 154 264-et nyomtatott formában, további 178 491-et pedig az interneten töltöttek ki a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción.

Kép letöltéseFotó: MTI

A kormányszóvivő ismételten köszönetet mondott a konzultáció minden részvevőjének, továbbá hangsúlyozta,

a részvételi számok is azt tükrözik, hogy a konzultáció olyan nemzeti ügyről szólt, amely a jövőben is meghatározza Magyarország és az Európai Unió sorsát.

Olyan kérdésekről, amelyek nemcsak magához a Soros-tervhez kapcsolódnak, hanem általában a bevándorláshoz és az illegális migrációhoz - tette hozzá Kovács Zoltán, aki egyúttal azt is közölte, hogy a kérdőívek tartalmi feldolgozása a következő napokban szintén befejeződhet.

Kiemelte, a hét történesei - így például az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) meghallgatása, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vesz részt -

"napnál világosabban tanúskodik" arról, hogy a "Soros-szervezetek" Brüsszelben milyen intenzitással próbálják "eltiporni, illetve jobb belátásra bírni" azokat a kormányokat és politikai erőket, amelyek ellenzik a bevándorlást.

"Mi ebben természetesen nem vagyunk partnerek" - jelentette ki a kormányszóvivő, aláhúzva, hogy a LIBE-meghallgatás önmagában is arról tanúskodik, hogy "sajátos boszorkányüldözés" zajlik a "készülő Soros-jelentéshez kapcsolódóan".

"A Soros-szerveztek, illetve a Soros-terv kivitelezése kapcsán teljesen egyértelmű, hogy ez a meghallgatás miről szól majd" - fogalmazott a kormány képviselője.

Kép letöltéseFotó: MTI

Hangsúlyozta továbbá, hogy

Soros György "maga is bekapcsolódott a kampányba" egy vidéki hálózat kiépítésének szándékával.

űA kormányszóvivő szerint a milliárdos ezen lépésének ugyancsak az a célja, hogy megváltoztassa a magyar kormány bevándorláspolitikáját, illetve megbuktassa a kabinetet.

"Nyilvánvaló, hogy ezek a vidéki szervezetek is a bevándorlás megszervezéséért fognak dolgozni, nem pedig azért, hogy megállítsák" - jelentette ki Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy Soros György a 2015-ös kanadai parlamenti választáson is hasonlóan járt el, a helyi törvényhozásnak ezért határozatban kellett megtiltania, hogy különböző liberális civil szervezetek aktívan beavatkozhassanak a voksolásba. Az egyik Soros Györgyhöz köthető amerikai székhelyű alapítvány ugyanis több mint másfél millió amerikai dollárt költött a kanadai kampány befolyásolására, majd "büszkén adtak hírt arról", hogy 29 parlamenti választókörzetből 25 helyen tudták a konzervatív jelöltek legyőzését segíteni - fejtette ki Kovács Zoltán.

A kormány képviselője kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, nem tudják miért pont a választás előtt jutott Soros György eszébe egy vidéki hálózat kiépítése, de ez azt mutatja, hogy Soros György "mindent meg fog tenni, hogy ennek a politikai kampánynak az aktív részese legyen".

"Mindenkit szeretnék emlékeztetni arra, a választásokon politikai pártok indulnak, a demokrácia alapvető szabályainak megfelelően pedig az nyer mandátumot a döntésekbe való beleszólásra, akiket az emberek megválasztanak"

- mondta, hozzátéve, minden olyan kísérlet, ami ezt megkerülve próbálja befolyásolni a választást, eltér a demokrácia alapvető szabályaitól.

Kovács Zoltán ugyancsak kérdésre válaszolva azt mondta, a Helsinki Bizottság "is részese annak a Soros-hálózatnak", amely "aktívan, tevékenyen és meglehetősen hatékonyan tesz a magyar kormány ellen", és várhatóan az e heti LIBE-meghallgatáson is "Magyarország ellen fog érveket, illetve vádakat felhozni".

Kép letöltéseFotó: MTI

A kormányszóvivő újabb kérdésre reagálva közölte, egy 2015-ös kormányhatározat alapján a kabinet 764 millió forintot biztosítottak tíz Bogányi-zongora elkészítésére és installálására, ezek közül hat már végleges helyére is került.

(MTI)