A kormány nem asszisztál olyan szöveg elfogadásához, amely ellentétes Magyarország érdekeivel, viszont küzd, ameddig lehet, hogy ezek a szempontok érvényesüljenek - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön az M1 aktuális csatornán az ENSZ migrációs csomagjával kapcsolatban.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: az ENSZ szövege egészen más felfogásból indul ki, nem lesz könnyű megváltoztatni, de megpróbálják. Úgy folytatta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szövegszerű javaslatokkal indul "harcba" az ENSZ-ben. Jelezte: a világ nyugati fele, amely "kárvallottja lehetne" mindannak, amit a szöveg javasol - hiszen a migránsutak szabaddá tételéről, szinte kötelező befogadásról, emberi jogként járó juttatásokról van szó -, érzékelni fogja, hogy "mint Pandora szelencéje, nyílna ki", ha így fogadnák el ezt a szöveget.

A "Stop Soros" törvénycsomaggal kapcsolatban Kovács Zoltán megjegyezte: ahogy szigorítást vezettek be a Földközi-tengeren az olasz partoknál a civil szervezetek működésében, látványosan lecsökkent az oda érkezők száma. Hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy a bevándorlást segítő, megszervező szervezetek szabadon vagy magukat másnak álcázva tudjanak működni, miközben a kormány, az emberek akarata teljesen más.

A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Bulgáriába utazik. Kovács Zoltán azt mondta: azért fordulnak Bulgáriához, mert mint érintett és Magyarországgal együttműködő ország, érti, amikor a határok megvédéséről, az illegális migráció megállításáról beszélnek. Egyúttal - folytatta - szövegszerű javaslatot is tehetnek a dublini rendszerrel kapcsolatban a hónapok óta formálódó javaslat ellenében, vagy annak kijavítására.

(MTI)