Nem szabad növelnie az ideiglenes határzár felépítésének költségeit annak, hogy gyorsan kell megépíteni – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában.

Arra a kérdésre, növelheti-e a költségeket az, hogy a határzár megépítésére a miniszterelnök „viszonylag szűk” határidőt szabott, Kovács Zoltán azt mondta: a kivitelezésre három héttel ezelőtt adott utasítást a kormány, már tartanak az előkészítő munkálatok.

Azzal kapcsolatban, hogy a katonák, rendőrök mellett közfoglalkoztatottakat is bevonnának-e a kerítés megépítésébe, közölte: nem biztos, hogy a közfoglalkoztatás a legmegfelelőbb forma a határzár megépítéséhez, de ha a helyi keretek között kivitelezési lehetőség mutatkozik, ez is szóba jöhet.

A migránsok ellátásával összefüggésben a kormányszóvivő azt mondta: üdvözlik, hogy civil, karitatív szervezetek is bekapcsolódnak a befogadóállomásokon élők ellátásába.

Arra a kérdésre, hogy nemzetközi és civil szervezetek aggódnak a menekültügyi jogszabályok készülő módosításai miatt, azt mondta: úgy készültek el a törvénymódosító és az új törvényjavaslatok is, hogy az Európai Unió szabályozásával összhangban legyenek. Hozzátette: a kormány napi kapcsolatban van az ENSZ-szel és civil szervezetekkel – példaként a Helsinki Bizottságot említette –, de szavai szerint „nem arra van szükség, hogy beszélgessünk, hanem arra, hogy cselekedjünk”.

Közölte: a meglévő jogszabályok szigorú értelmezésével és amennyiben szükséges, szigorításával kell fellépni az illegális határátlépéssel szemben. Svájci példára hivatkozva hozzátette: vannak olyan európai országok, amelyekben nagyon gyorsan lefolytatják ezeket az eljárásokat.

A jövő évtől emelkedhet 50 százalékkal a legalacsonyabb jövedelmű közszolgálati dolgozók bére

A következő évtől megpróbálja elindítani a kormány a legalacsonyabb jövedelmű közszolgálati dolgozók ötvenszázalékos bérfejlesztését – mondta Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a közigazgatásban dolgozók, például az ügyfélszolgálattal foglalkozó munkatársak esetében „egészen nyilvánvaló”, hogy a bérük nem áll arányban elvégzett munkájukkal. Hozzátette: a kormány régóta hangoztatja, hogy szükséges ez a béremelés, és a költségvetés mozgásterének figyelembevételével a következő évtől megpróbálják elindítani.

A kormányszóvivő az M1-en beszélt arról is, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt eddig mintegy 40 ezren vették igénybe, ez – mint mondta – jó jel, mert mutatja, hogy komoly igény van erre a támogatási formára. Hozzátette: a lehető legtöbb jelentkezőt kell befogadni, és a költségvetés tartalékaiból átcsoportosítva támogatni ezt a családi kedvezményt.

(MTI)