A kormány vasárnaptól az interneten is lehetővé tette a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőív megválaszolását - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kiemelte, a következő napokban egy, a konzultáció témakörével kapcsolatos tájékoztató kampány is elindul, amely a kabinet alapvető elveire hívja fel a figyelmet. Ezek között szerepel, hogy minden Magyarországra érkezőnek tiszteletben kell tartania az ország és az unió kultúráját, törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét – fejtette ki a kormányszóvivő.

Elmondta, az internetes konzultáció lehetőségét azért tették lehetővé, hogy azok is elmondhassák véleményüket, akiknek a papíralapú válaszadás nehézséget jelent.

A nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon az állampolgárok e-mail címük, nevük és életkoruk megadása után kezdhetik meg a konzultációt – közölte, hozzátéve, az adatok megadása kizárólag azért szükséges, hogy megakadályozzák, egy ember többször is megválaszolja a kérdéseket.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A kormányszóvivő kérdésekre válaszolva szólt arról is, az utolsó konzultációs íveket a jövő héten kézbesítik az ország néhány területén. Eddig 200 ezer kitöltött kérdéssort kaptak vissza. „Arányait tekintve rendben vagyunk” – mondta arra a kérdésre, hogy ez milyen visszaküldési arányt jelent a korábbi konzultációkhoz képest.

Kovács Zoltán további kérdésekre reagálva többször kiemelte, hogy a média sokszor összemossa a politikai menekültek, valamint az Európába gazdasági céllal érkező illegális bevándorlók, továbbá az unión belüli szabad munkaerő-áramlás részvevőit.

A bevándorlók legkisebb részét az életüket vallási, vagy más meggyőződésük miatt igazoltan féltők teszik ki, a Magyarországra érkezők esetében ez az arány 10 százalék, az uniós átlagban pedig mintegy 25 százalék – fejtette ki a szóvivő, hozzátéve: az ő esetükben a kabinet elfogadja a megsegítésükre vonatkozó közös európai szempontokat.

Emellett a kormány azt szeretné elérni, hogy az uniós tagországok kapják vissza azon jogukat, hogy szabadon dönthessenek a megélhetési bevándorlók sorsáról – mondta Kovács Zoltán. Hangsúlyozta: a külföldön munkát vállaló magyarok egyik európai alapjogukkal élnek, rendszeresen utalnak haza jövedelmükből, továbbá a jövőben várhatóan haza is térnek.

A kormányszóvivő közölte azt is, hogy a május végi statisztikák szerint már több mint 45 ezren folyamodtak menekültstátusért Magyarországon, vagyis számuk az év végére akár a 100 ezret is meghaladhatja, ami azt mutatja, tovább nő az országra és Európára nehezedő bevándorlási nyomás.

Kovács Zoltán emellett elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartva, az udvariasság szabályait követve gratulált Joseph Blatternek, akit pénteken, a szervezetét ért korrupciós gyanúk ellenére újabb négy évre megválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének.

A sajtótájékoztató teljes anyaga a HD minőségben tölthető le a Sajtószobából.

(kormany.hu)