Az illegális bevándorlás kérdésében ha létezik is minden fél számára elfogadható kompromisszum, az nem az, mint ami most körvonalazódik Brüsszelben, viszont megegyezésre mindenképpen szükség van - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Kovács Zoltán az Európai Tanács jövő heti ülésére és az ott megjelenő kötelező szétosztás és kötelező szolidaritás fogalmaira utalva azt mondta: minden európai csúcs sajátos játék, amelyben mindenki igyekszik érvényesíteni az érdekeit, és a találkozó többnyire kompromisszummal zárul.

Az illegális bevándorlás kérdésében

"ez a kompromisszum ha létezik is, egészen máshol van, mint ami most körvonalazódik".

Ugyanakkor szükség lesz a megegyezésre, mert minden szakértői előrejelzés szerint a migráció problémája még "hosszú évtizedekig velünk lesz" - hangsúlyozta.

Úgy folytatta: Magyarország a kvótát kiváltó alternatívákat összegyűjtő soros szlovák elnökségnek ennek megfelelően olyan dokumentumot küldött el, amely szerint négy alapelvből kell kiindulni.

Ez a négy alapelv a külső határok védelme, a belső határellenőrzés legfeljebb ideiglenes fenntartása, az egyes tagállamok eddig határvédelemre fordított költségeinek figyelembe vétele, valamint a bevándorlás veszélyforrásként való kezelése - sorolta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán megjegyezte: a kormány szerint a szolidaritásnak nem a kvótarendszer "a mértékegysége", hanem az az aktív és eredményes együttműködés a tagállamok között, mint amilyen a visegrádi négyek között van.

(MTI)