Tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy nyilvánvalóvá tegye, a magyar reformok működnek, Magyarország jól döntött, amikor 2010-ben saját utat választott - közölte a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán azt mondta: a következő napokban kezdődő és szeptember végéig tartó kampányban egyebek mellett család- és adópolitikai intézkedéseket, életpályamodelleket akarnak bemutatni például plakátokon, a sajtóban és internetes felületeken.

A tájékoztató kampányra nettó 600 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre - tudatta.

A kormányszóvivő szerint az elmúlt időszak alapján látszik, hogy a Magyarország által választott út kifizetődő. Kiemelte, hogy a magyar gazdaság 2010 óta több mint 10 százalékkal nőtt, ami önmagában is optimizmusra okot adó teljesítmény.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Kovács Zoltán nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a mostani tájékoztató kampány a Kétfarkú Kutya Párt plakátjaira adott válasz-e.

A vasárnapi pihenőnap ügyében a kormányszóvivő kérdésre arról beszélt, ha valóban kiskapu van a szabályozásban, elképzelhető szigorítás.

Az eseményen készült vágatlan verzió letölthető a Sajtószobában.

(MTI)