Az idősek hordozói és hiteles képviselői annak a józan ész alapján álló társadalmi rendnek és értékrendnek, amely képes biztosítani a nemzet fennmaradását, a keresztény szabadság megélését, a boldog, teljes élet lehetőségét - mondta a kormányszóvivő az idősek világnapja alkalmából a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) szervezésében tartott, "Mindvégig érték" című budapesti konferencián.

Hollik István szerint a nyugatról jövő, a család intézményét, a gyermek élethez való jogát, a nemzeti összetartozást támadó, a férfit és a nőt egymás ellen fordítani akaró ideológiai áramlat helyett az idősek generációitól kapott nyugodt és tiszta rendre van szükség, és a kormány is ezt képviseli politikájában.

A kereszténydemokrata politikus a kormány nevében köszönetet mondott az időseknek azért, hogy a történelmi nehézségek közepette is megőrizték utódaiknak Magyarországot, és megmutatták, miként kell küzdeni, becsülettel dolgozni, és hogy időről időre arra figyelmeztetnek, a család az első.

Azt hangoztatta, a keresztény kultúrában gyökerező rend az alapja annak, hogy a jövő kihívásaival is meg tudjunk birkózni.

Közölte, a kormány az idősektől tanult elvekre építve formálja családpolitikáját, ennek megfelelően döntött például a családi adókedvezményekről, vagy legutóbb a családvédelmi akciótervről.

Azt mondta, a kormány tisztelete és megbecsülése jeléül mindig és mindent megtesz azért, hogy az idősek számára biztosítsa a nyugodt és biztonságos élet feltételeit. A kormány erkölcsi kötelességének tekinti továbbá, hogy a gazdaság jó teljesítményének eredményeiből az idősek is részesülhessenek; ezt a célt szolgálja a nyugdíjprémium és a rezsiutalvány is - mondta a kormányszóvivő.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária intézet igazgatója a kormányzati háttérintézmény egy, az időseket érintő, kedden megjelent kutatását ismertette, melyben 18-26 év közötti, még gyermektelen fiatalokat és 65-75 év közöttieket kérdeztek házasságról, gyermekvállalásról. Eszerint a magyarok házasság és gyermekpártiak, és általában a többgenerációs családot elismerő módon gondolkodnak. Erre utalva azt hangoztatta: minden, a családjában aktívan jelen lévő nagymama és nagypapa igazi kincset jelent, és jelenlétük pozitívan befolyásolhatja a fiatalok gyermekvállalási kedvét.

A felmérés szerint a fiatalok 44 százaléka több gyermeket szeretne, mint amennyi szüleinek volt, és az idősek 39 százaléka mondta azt, hogy több gyermeket szeretne, ha újrakezdhetné az életét. Az Idősek világnapjára időzített kutatás részletei elérhető a koppmariaintezet.hu oldalon.

Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum vezetője óriási pozitívumnak, ugyanakkor hatalmas kihívásnak nevezte, hogy megnövekedett az átlagéletkor. Demográfiai adatokat ismertetve elmondta, az unióban az 1960-as évekhez képest az ezredforduló utánra több mint 40 százalékkal nőtt a 65 évnél idősebbek aránya.

(MTI)