Hazai termékek vásárlására biztat Nagy István agrárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A kormányszóvivő kedden Facebook-oldalán arról írt, hogy az agrárminiszterrel Lajosmizsén egy epertermesztőnél jártak. Megköszönték a termesztők helytállását, hiszen a koronavírus-járvány idején komoly rohamot kellett kiállnia a mezőgazdaságnak, az élelmiszeriparnak, de jól vették ezt az akadályt.

Kiemelte: a magyar kormány ezután is prioritásként kezeli a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart. Ezért nagyon komoly támogatásokkal segítette és segíti ennek a szektornak nemcsak a járvány alatti, hanem azutáni működését is.

Szentkirályi Alexandra szólt arról is: fontos felhívni a figyelmet, hogy vásárlással sokat lehet tenni ezért a szektorért.

Nagy István elmondta, azért hozták létre a termeloikosar.hu nevű virtuális piacot, online internetes felületet, hogy a magyar termék, a magyar áru 21. századi módon is a magyar vásárlók asztalára kerülhessen.

A miniszter mindenkit arra biztat, hogy keresse és válassza a hazai terméket, mert az biztonságot, minőséget, garanciát jelent.

Ezáltal magyar munkahelyeket tudnak megőrizni, a magyar gazdaságot tudják erősíteni és sok-sok magyar család megélhetését tudják biztosítani - monda a miniszter.

(MTI)