Megkezdődött hétfőn a nemzeti konzultáció kérdőíveinek kézbesítése - jelentette be a kormányszóvivő a Facebookon.

Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán megosztott videóban azt mondta: már többször kikérték az emberek véleményét az életüket érintő fontos kérdésekben; a mostani konzultáció célja, hogy "egyetértési pontokat" hozzon létre a járvány elleni védekezésről és a gazdaság talpra állításáról.

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy a koronavírus-járvány 2020 első felében példátlan helyzet elé állította a világ összes országát. Mi, magyarok összefogtunk, a kormány időben hozta meg a szükséges intézkedéseket, így a járványt sikerült megfékeznünk" – hangsúlyozta.

Hozzátette: a nemzeti konzultáció során például a koronavírus-járvány esetleges második hullámával kapcsolatos intézkedésekről, a gazdaság újraindításáról, valamint Soros György örökkötvénytervéről, illetve a bevándorlásról is kikérik az emberek véleményét.

Szentkirályi Alexandra különösen fontosnak nevezte, hogy most minél többen elmondják a véleményüket.

A kérdőíveket, amelyeket postai úton juttatnak el a háztartásokba, augusztus 15-ig ingyenesen vissza lehet küldeni, de akár online is ki lehet tölteni - mondta a kormányszóvivő.

(MTI)