Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet - hangsúlyozta a kormányszóvivő kedden Budapesten, az augusztus 20.-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra hozzátette: a koronavírus-járvány során "mi magyarok bebizonyítottuk, hogy bármikor képesek vagyunk összefogni, erőt meríteni mások kitartásából, és erőt adni azoknak, akik a leginkább rászorulnak".

Az év elején még senki sem gondolta, hogy a 2020-as év más lesz, hogy rajtunk kívül álló okok miatt kevesebbet tudunk találkozni szeretteinkkel, barátainkkal és sokak munkája is megváltozik. A bizonytalan, olykor kellemetlen körülmények viszont kedvező változást is hoztak - - mondta a kormányszóvivő.

Az is bebizonyosodott, milyen fontos elődeink kétkezi munkája, amellyel felépítették az országot, és milyen kevesek lennénk azok nélkül, akik a tortákat, kenyereket sütik - közölte Szentkirályi Alexandra.

A Parlamentben tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy idén a koronavírus-járvány miatt az augusztus 20-i ünnepi programok nagy része elmarad.

Egy belföldi nyaraláson azonban érdemes felkeresni azokat a pékségeket, cukrászdákat, ahol - a most bemutatott - ország tortáit, a Szent István-napi kenyeret és 2020 leginnovatívabb kenyerét meg lehet kóstolni - mondta a kormányszóvivő.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke felidézte: a koronavírus-járvány miatt sokáig bizonytalan volt, hogy meg tudják-e rendezni a hagyományos kenyérversenyt, illetve, be tudják-e mutatni a győztes kenyereket.

Kép letöltéseFotó:Árvai Károly /kormany.hu

A pékszövetség elnöke kiemelte: a magyar pékek kiválóan helytálltak a járvány idején és a szövetségük által meghirdetett szakmai versenyen. Mint mondta, a május 27-én meghirdetett, kétfordulós versenyben a szakmai zsűrinek kifejezetten nehéz dolga volt. Csaknem félszáz nevezésből választották ki a továbbjutókat. A döntőben 15 kenyeret kóstoltak, amelyekből hetet a Szent István-napi kenyér, nyolcat a 2020 leginnovatívabb kenyere versenyre neveztek.

Az idei Szent István-napi kenyér a Balmaz Sütöde Kft. által készített - Fülep Zsolt és Fülep Ádám által bemutatott - Hajdúsági házi kenyér lett. 2020 leginnovatívabb kenyerének pedig a Hel Pékség Kft. - Szász Krisztián és Horváth Zoltán által bemutatott - Rozmaringos burgonyás cipót választották.

Kép letöltéseFotó:Árvai Károly /kormany.hu

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke bejelentette: a 14. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája versenyt idén a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda Curiositas - magyarul kíváncsiság, különleges - tortája nyerte, amelyet Füredi Krisztián készített. A torta fő összetevője a mogyoró, a mandula és a csokoládé, valamint a birsalmát.

Kép letöltéseFotó:Árvai Károly /kormany.hu

Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével meghirdetett versenyen a Szentivánéji Álom nyerte el a Magyarország cukormentes tortája címet.

Kép letöltéseFotó:Árvai Károly /kormany.hu

A pilisszentiváni JÓkenyér Cukrászat csapata által, Dienes Andrea cukrászmester vezetésével elkészített alkotás nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, amelyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém tesz teljessé. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi. A Szentivánéji Álom - a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai szerint - szeletenként 13,3 gramm szénhidrátot és 252,5 kalóriát tartalmaz.

A két győztes tortát augusztus 19-étől az ország számos cukrászdájában árusítják.

Nándori László azt is elmondta, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén két különdíjat is kiosztott a legjobb gyógyhatású alapanyagú tortáért és a leginnovatívabb cukormentes tortáért.

A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta a szegedi Virág Cukrászda berkenyét tartalmazó Mogyorócskája lett. A leginnovatívabb cukormentes torta különdíját pedig a monori Ami Süti Ami Pisztácia elnevezésű alkotása kapta.

(MTI)