A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a 2010 óta eltelt nyolc év gazdasági és társadalmi eredményei a kormányt igazolják, és ez biztos alapot ad a további politikai küzdelmekhez is.

Kovács Zoltán a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, a magyar kormány az elmúlt nyolc évben azokkal a kérdésekkel foglalkozott, amelyek az ország és a magyar emberek jövője szempontjából fontosak, és a jövőről is határozott és erős víziója van.

Példaként említette, hogy a 2015-ös migrációs válság számos olyan kérdést vetett fel, amelyek Nyugat-Európában is égetően fontosak, de nincsenek megoldva. Ilyen kérdés Európa jövője, az uniós döntéshozatal mikéntje vagy a közéleti témáknál használható szavak és fogalmak, amelyekkel nyugaton nem akarnak foglalkozni.

Az illegális migráció megfékezésében azonban Magyarország az első volt, most pedig már számtalan ország követi a példáját, ami hihetetlen erőt ad - fogalmazott az államtitkár.

Megjegyezte, mindezek alapján nem meglepő, hogy nagy és gyakran negatív figyelem irányul Magyarországra. A kormány azonban magabiztosan áll a politikai küzdelemben, amelyhez biztos alapot ad az elmúlt nyolc év munkájának a teljesítménye - jelentette ki Kovács Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy miért kellett szétválasztani a kormányszóvivői és a nemzetközi kommunikációs feladatokat, azt válaszolta, hogy a következő időszakban különösen fontos lesz az új Európai Parlament és Bizottság összetétele, valamint az európai erőviszonyok átalakulása, a vitákban pedig az eddigieknél is nagyobb "össztűz zúdul" majd Magyarországra. Ez több figyelmet és energiát követel majd, ezért a kormány az államtitkári poszttal egy megerősített politikai mandátumot adott erre a feladatra - tette hozzá.

(MTI)