A rendszerváltoztatás tapasztalatairól folytatott eszmecserét Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Dániában, többek között Mogens Lykketoft korábbi dán külügyminiszterrel egy pódiumbeszélgetés keretében szerdán.

Kovács Zoltán az MTI-t telefonon tájékoztatva elmondta: a beszélgetés során a dán fél felidézte, hogy a vasfüggöny leomlásakor "egész Nyugat-Európa meg volt arról győződve, hogy a demokratikus átmenet során egyebek között a gazdaságpolitikában egy mindenki számára egyformán alkalmazható recept mentén, egy minta mentén lehet megújítani az európai gazdaságokat".

Az államtitkár elmondása szerint Magyarország ugyanakkor az elmúlt 9 évben azt tapasztalta, hogy a közép-európai országoknak "az elhibázott, idejétmúlt és sikertelen neoliberális gazdaságpolitikával szemben a saját polgáraik számára fontos gazdaságpolitikát kell csinálniuk."

Kovács Zoltán elmondta, hogy mindez általánosságban érvényes a politikára is. "Minden demokráciát a maga keretében, közegében kell gyakorolni". Szerinte ahogy Nyugat-Európában sincs egy mintája a demokrácia gyakorlásának, úgy Közép-Európában - beleértve Magyarországot - is "mindenkinek a maga számára a leghatékonyabb, leginkább működőképes formát kell alkalmazni - tette hozzá.

Kovács Zoltán elmondta, hogy ezzel kapcsolatban szóba került a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárásról zajlott hétfői brüsszeli meghallgatás. Szerinte a demokratikus intézményrendszer kialakításával kapcsolatos elsődleges szempont a magyar embereknek való megfelelés.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy részt vett egy dán televíziós műsorban is, amelynek elején a magyar miniszterelnököt az "újkori autokraták körében ábrázolták". Ezzel kapcsolatban elmondta: felhívta a figyelmet arra, hogy "milyen módszertani és politikai tévedés megpróbálni összehasonlítani olyan, egymással össze nem hasonlítható politikai berendezkedéseket , illetve olyan eljárásokat, amelyek különböző kontinenseken és különböző kultúrákban születtek problémák megoldására".

Csakúgy, mint a pódiumbeszélgetés során, a televíziós műsorban is szóba került a 30 évvel ezelőtti rendszerváltoztatás - mondta Kovács Zoltán. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a magyar kormány ugyanazt az elvet követi, amelyet 1989-ben és 1990-ben követett a vasfüggöny lebontásakor, a kommunizmus megbuktatásakor, azaz "következetesen antikommunista, a kommunista múlt örökségétől megszabadulni akaró politikát" folytat.

Az államtitkár találkozott dán újságírókkal is egy háttérbeszélgetés keretében, illetve eszmecserét folytatott a dán miniszterelnöki hivatal kommunikációs vezetőjével a kormányzati kommunikációról.

(MTI)