A vadászati turizmus nagy bevételt termelő ága a turizmusnak - hangsúlyozta Kovács Zoltán, az Egy a Természettel vadászati és természeti világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos hétfőn a közmédiának a tapolcai emlékerdő átadó ünnepségén.

Kovács Zoltán hozzátette: a pandémia megmutatta, milyen sérülékeny a turizmus, amelynek újraindítása fontos feladat.

Kép letöltéseFotó: Vasvári Tamás/MTI

A kormánybiztos elmondta: a 2021-es vadászati és természeti világkiállítást az "egy a természettel" mottó jegyében szervezik. A rendezvény arra vállalkozik, hogy 50 évvel az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás után számvetést tartson arról, hogy mi az ember és a természet, vadászat és természet viszonya. Azt próbálják bemutatni, hogy a lehető legfelelősségteljesebb és leginkább fenntartható formája a természet- és vadgazdálkodásnak a vadászat.

Kép letöltéseFotó: Vasvári Tamás/MTI

E nélkül a mindennapi élet azon elemei, mint az élelmiszertermelés, a környezetről, a természetről, erdőkről való gondoskodás nem lenne lehetséges - fejtette ki, hozzátéve: ezért határoztak úgy, hogy mind a 22 állami erdőgazdaságban egy szimbolikus, 1 hektáros emlékerdőt hoznak létre. Ez része a több mint 550 hektárnyi új erdő építésének. "Így lassan elérjük a Trianon előtti arányt, és Magyarország több mint egynegyede erdő lesz" - emelte ki Kovács Zoltán.

(MTI)