A bevándorláspárti brüsszeli bürokrácia és a Soros György által finanszírozott szervezetek mindent elkövetnek azért, hogy megváltoztassák a szigorú magyar bevándorlási intézkedéseket - hangoztatta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a kormány Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán emlékeztetett, szerdán Vera Jourová, az Európai Bizottság egyik alelnöke azt mondta, hogy a mostani nemzeti konzultáció utolsó kérdése, ami a migrációval foglalkozik, nem igaz.

Ezzel szemben az igazság az, hogy 2018 óta a magyar alaptörvény része az úgynevezett első biztonságos ország alapelve, ami azt jelenti, hogy olyan személyek, akik biztonságos országból érkeznek Magyarország határaihoz, nem jogosultak menedékjogi kérelmet benyújtani - mondta Kovács Zoltán.

Jelezte, a bizottság jelenleg is három kötelezettségszegési eljárást folytat az ország ellen, aminek a célja teljesen egyértelmű: fel akarja lazítani, meg akarja változtatni a szigorú magyarországi bevándorlási politikát és intézkedéseket.

Ez pedig azzal járna, hogy meg kellene változtatni az alaptörvénynek az előbb említett részét - fűzte hozzá, hangsúlyozva: "nekünk az a dolgunk, hogy felhívjuk erre a magyarok figyelmét és véleményt, egyúttal iránymutatást kérjünk tőlük".

(MTI)