A kommunista diktatúra áldozatairól emlékezünk meg február 25-én; a kivégzettekről, a bebörtönzöttekről, a tönkretettekről akiknek csak annyi volt a bűne, hogy nem fértek bele az osztályharcos eszme szűk keretei közé - fogalmazott az MTI-nek pénteken Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Felidézte: az első Orbán-kormány döntött úgy, hogy végre méltó módon megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kommunizmust manapság is "nosztalgiával vegyes lelkesedéssel" fogadják Nyugat-Európában. "Miközben mi, itt a közép-európai régióban bőrünkön tapasztaltuk milyen elnyomásban, félelemben élni" - tette hozzá.

Kovács Zoltán kiemelte: napjainkban Magyarországon "szabadságban és biztonságban élünk, van magunk választotta jövőnk, szemben a diktatúrával". "Megértettük, hogy csak akkor lehetünk szabadok, ha soha többé nem mondunk le a nemzeti szuverenitásunkról" – fogalmazott.

Az államtitkár elmondta: hétfőn a központi programok keretében a Terror Háza Múzeumban egész nap rendkívüli történelem órával, valamint csoportos tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket. A tárlatvezetésen olyan ismert emberek is részt vesznek, mint Ákos, Nagy Feró, Zsédenyi Adrienn.

A Hősök falánál egész nap gyertyagyújtással róhatják le tiszteletüket a megemlékezők.

A központi megemlékezésen Trócsányi László igazságügy miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója mond beszédet.

A hétfői emléknapon Terror Háza Múzeum egész nap ingyenesen látogatható.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

(MTI)