Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen „kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította”.

Semjén Zsolt kedden, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán, a Parlamentben úgy fogalmazott, hogy Szent István országépítő munkája akkor vihető tovább, ha mindenki kis Szent Istvánként tevékenykedik saját őrhelyén.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, hogy a magyar nemzet megmaradása egyrészt a nyelvi, kulturális és történelmi azonosságtudat megőrzésén, valamint az ehhez szükséges közjogi keretek biztosításán múlik.

Példaként említette, hogy Szent István a keresztény állam létrehozásával közjogi egységbe foglalta a magyar nemzetet, így a törzsek Magyarországából létrehozta az apostoli Magyar Királyságot. „Innentől kezdve ez az acélabroncs tartotta meg a kulturális értelemben vett nemzetet” - fogalmazott, hozzátéve, a kulturális és a politikai nemzet fogalmai azóta is szétválaszthatatlanok.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Semjén Zsolt kiemelte, hogy az államnak mindezek miatt szimbolikusan is el kell ismernie azokat, akik munkájukkal segítik a magyarság azonosságtudatának megőrzését.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta, a kormánynak olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek eredményeként egyre több magyar születhet. A kabinetnek ösztönöznie kell azt is, hogy a Kárpát-medencében és a szórványban minél több fiatal válasszon magyar anyanyelvű iskolát - tette hozzá, majd példaként említette a külhoni magyar szakképzés megerősítésének szándékát.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Összesen tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át, amelyet a miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Idén Miholcsa József erdélyi szobrász, a Segesvári Gaudeamus Alapítvány, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, a felvidéki Dunaág Néptáncműhely, valamint a KOR-ZÁR verséneklő műhely, a vajdasági Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport, a kárpátaljai Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes, a Hollandiában élő Tóth Miklós István református lelkész, a „Pro Agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány és a Kanadában működő Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyházközség és Magyar Iskola vehette át a díjakat.

(MTI)