2018. szeptember 8-án a 26. Országos Vadásznap programjai keretében Putnokon dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke – és Károlyi József, a 2021. évben megrendezendő „Egy a természettel” vadászati világkiállítással kapcsolatos feladatokat felügyelő miniszteri biztos leleplezte a 2021-es világkiállítás logóját.

A leleplezés előtt tartott beszédében dr. Semjén Zsolt taglalta a vadászati világkiállítás megvalósítását megelőző, egyben azt megalapozó hazai szakmai eredményeket, mérföldköveket, valamint a kiállítás sikeres megrendezéséhez szükséges, még elvégzendő alapvető hazai és nemzetközi feladatokat. Károlyi József kiemelte, hogy a természeti folyamatok fenntartható módon való működéséhez a mai túlcivilizált világunkban sok helyütt igenis szükség van az emberi beavatkozásra. Amikor az erdőgazdálkodók, földművelők, racionálisan gondolkodó természetvédők és vadászok a fenntarthatóság szellemében végzik a munkájukat, a hivatásukat, akkor ők „egyek a természettel”.

A 2021-es világkiállítás célja, hogy megmutassa a világnak, hogy – ellentétben a közhiedelemmel – a természet emberek általi fenntartható használata különböző eszközökkel – beleértve a vadászatot is – legitim, hasznos és szükséges a túlélésünkhöz, valamint a biológiai sokféleség fenntartásához. A putnoki vadásznapon a közönség ugyancsak megismerhette a világkiállítás kürtös himnuszát is.

(Miniszterelnökség)