Erkölcsi és politikai értelemben is "meghasadtak az evidenciák" az Európai Unióban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke szerint.

Semjén Zsolt pénteken Pascal Fontaine Út Európa szívébe című könyvének budapesti bemutatóján Pilinszky János költőt idézve azt mondta: az Európai Unió olyan állapotban van, hogy erkölcsi és politikai értelemben is "meghasadtak az evidenciák", mert a gazdasági válság és a migráció képében Európát két olyan kihívás érte, amelyre nem volt felkészülve.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

A KDNP elnöke a kereszténydemokrata képviselőcsoport és az Európai Néppárt 1953 és 2009 közötti európai parlamenti történetéről szóló könyv bővített magyar kiadásának bemutatóján, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a kereszténydemokrácia által képviselt örök értékeket és józan észt állította szembe az Európai Unió bürokráciáját szerinte uraló "68-as társaság" erkölcsi relativizmusával és doktrinerségével.

Értékelése szerint ez a "68-as vonal" uralja a EU parlamentjét, az uniós bürokráciát, hol baloldalinak, hol liberálisnak, hol zöldnek nevezve magát, és erkölcsi értelemben mindent relativizál, ugyanakkor doktriner módon a saját ideológiájához akkor is ragaszkodik, ha az a valósággal teljesen ellenétben van. Az értékek relativizálására példaként a svéd liberálisokat hozta fel, akik a nekrofíliát és az egyenes ági rokonok közötti szexuális kapcsolatot akarták legalizálni.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

A migráció kérdésével kapcsolatban leszögezte: katasztrofális következményekkel jár, ha összekeverik a menekültek ügyét, a munkaerő behívását és a demográfiai kérdéseket. Szerinte ugyanis a világtól elszakadt doktriner ideológia éppen ezt teszi. Hangsúlyozta, hogy a demográfiai kérdéseket az országoknak saját maguknak kell megoldaniuk, ezért evidensnek nevezte annak támogatását, hogy Magyarországon magyar gyerekek szülessenek. Értékelése szerint beláthatatlan következményei lesznek annak, ha az európai kultúrkörön kulturális és etnikai értelemben kívülről engedünk be tömegeket, demográfiai okokra hivatkozva.

"Ezt egyszer lehet elrontani (...), és velük kell együtt élni, nemcsak nekünk, hanem a gyerekeinknek és az unokáinknak is" - fogalmazott. Semjén Zsolt emberi jogi alapon, a keresztény humanitás jegyében természetesnek tartja az életükért menekülők befogadását, de szerinte ezt csak annyi ideig kell megtenni, amíg a menekült életének veszélyeztetése ténylegesen fennáll. "Ha ez megszűnt, akkor szépen menjen haza" - mondta. Hangsúlyozta: a menekültkérdésnek a munkaerőhiányhoz sincs semmi köze. "Ha Németországnak munkaerőhiánya van, akkor miért nem Spanyolországból visznek át, európai kultúrkörből munkásokat, akik ráadásul nem analfabéták, európai nyelvet beszélnek, nem tekintik ellenségnek a német civilizációt?" - tette fel a kérdést.

A KDNP elnöke szerint a "68-as társulattal" szemben a kereszténydemokrácia az örök értékeket, a tízparancsolatot és a józan észt képviseli. Hangsúlyozta: ma Magyarországon a KDNP az egyetlen történelmi, világnézeti és keresztényszociális párt.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

Rocco Buttiglione, a kereszténydemokrata Unione di Centro Italia párt országos tanácsának elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy az evidenciák valóban elbukni látszanak Európában a nő és férfi közötti kapcsolat esetében is. Hangsúlyozta: ezért mondanak nemet az azonos neműek házasságára és mindenekelőtt az azonos nemű párok örökbefogadási jogára. Szerinte ma egész Európa keresi az identitását, a néppártok és a kereszténydemokrácia is válságban van és populista mozgalmak kerülnek előtérbe.

Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő az alapértékek képviseletét hangsúlyozta, és kiemelte, hogy a hitben élő ember, legyen keresztény, muzulmán vagy zsidó, megérti egymást, mert az alapvető értékek minden vallásban fellelhetők.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a Barankovics István Alapítvány kuratóriuma Szényei Gábor alelnök kezdeményezésére még 2013-ban döntött arról, hogy kiadja Pascal Fontaine munkáját. Az európai fordítások sorában a magyar kötet egyedülálló abból a szempontból, hogy az eredeti szöveg kibővült a hazai kereszténydemokrácia párhuzamos történetének bemutatásával.

A könyv szerzője, Pascal Fontaine politológus 1974 és 1979 között Jean Monnet, az unió egyik alapító atyjának titkáraként dolgozott, majd előbb adminisztrátorként, később kabinetfőnökként az Európai Parlament egyik elnöke, Pierre Pflimlin munkáját segítette, végül 1995 és 2008 között az EP-frakció főtitkárhelyettese volt. A monográfia frakcióülések és tanácskozások, valamint az európai parlamenti viták jegyzőkönyveinek felhasználásával készült, amelyeket belső használatra készített jegyzetek, memoárok, a legfontosabb főszereplőkkel készített interjúk egészítenek ki.

A mintegy 150 oldalas magyar kiegészítést a Barankovics István Alapítvány kereszténydemokrácia tudásbázis kutatócsoportja - Szabó Róbert muzeológus, Petrás Éva történész és Kiss Mária Rita, történész és politológus - készítette.

(MTI)