Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden hivatalában fogadta az Eucharisztikus Szimfónia című egyházi zenemű magyarországi előadására hazánkba érkezett szentföldi vendégeket, akik hat keresztény egyház képviseletében vettek részt a hétfő esti budapesti bemutatón a Szent István-bazilikában - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Havasi Bertalan elmondta: Semjén Zsolt Joseph Zerey melkita érseket, Melki Murad szír ortodox érseket, Pierre Melki szír katolikus püspököt, Gossan Aljanian örmény ortodox püspöki helynököt, Gebrewold Berhane etióp ortodox püspöki helynököt és Sobhy Makhoul maronita érsekségi titkárt fogadta.

A találkozó szerves része annak a politikának, amellyel Magyarország kormánya a közel-keleti, azon belül a szentföldi keresztény egyházak és híveik megóvásáért és fennmaradásáért kiáll - mutatott rá Havasi Bertalan, hangsúlyozva: a háborúkkal és kirekesztő ideológiákkal üldözött keresztény közösségek mindig számíthatnak Magyarország és a magyar nép szolidaritására.

Elmondta, a keleti egyházak Budapestre látogató vezetői elismeréssel fogadták a magyar kormány elkötelezett és sokrétű támogatását szülőföldjükön maradásukhoz és szolgálatuk folytatásához. Jelképesnek találták, hogy látogatásukra államalapító királyunk, a keleti egyházakban is szentként tisztelt Szent István ünnepén kerül sor, amely örökségének továbbélését bizonyítja - jegyezte meg Havasi Bertalan.

(MTI)