A Nemzetpolitikai Államtitkárság célirányos pedagógiai programjainak sorában 2016-ot a külhoni fiatal magyar vállalkozók évének szánja - jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a felvidéki Dunaszerdahelyen.

Az államtitkár ezt a magyar nyelvű duális szakképzés szlovákiai helyzetéről rendezett szakmai konferencián jelentette be, hozzátéve: a program témájáról december 3-án a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén születik majd hivatalos döntés.

Potápi Árpád János a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen rendezett konferencián az idei célirányos programról, a külhoni magyar szakképzés évének megvalósításáról és eddigi eredményeiről tartott előadást.

Az államtitkár felidézte: a szakképzés éve programot 500 millió forintos keretösszegből indították el - ami többszöröse volt az előző évi külhoni felsősök éve program költségvetésének -, és e szakképzési keretből mintegy 70 millió forintot használtak fel a Felvidéken. Hozzátette: a teljes keretösszeg nagyobb hányadából, mintegy 340 millió forintból fejlesztések valósultak meg, tanműhelyeket, tangazdaságokat hoztak létre, a fennmaradó részt pedig egyebek mellett kutatásokra, továbbképzésekre és ösztöndíjakra fordították.

"Jónak értékelem ezt az esztendőt, mivel körülbelül tízezer diákot és pedagógust tudtunk elérni" - értékelte Potápi Árpád János a külhoni magyar szakképzés éve program eredményeit, megjegyezve: a határon túli régiókban mintegy harmincezren tanulnak magyarul vagy részben magyarul a szakképző intézményekben. Rámutatott: az elmúlt időszakban a külhoni szakképzés trendje beilleszkedett a magyarországi folyamatokba, ahol a szakképzés megreformálását az egyik legnagyobb feladatként kezelik.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár - azzal kapcsolatban, hogy 2016-ot a külhoni fiatal magyar vállalkozók évének szánják - rámutatott: a döntés egyebek mellett arra épít, hogy a fiatal magyar vállalkozók érték- és munkahelyteremtő munkájának támogatása által elő lehet segíteni a külhoni magyar régiókban élők otthonmaradását és szülőföldjükön való érvényesülésüket.

Potápi Árpád János az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve célirányos program keretösszege legalább 500 millió, de jó esetben akár egymilliárd forint is lehet. Hozzátette: az idei programok megvalósítása során a külhoni magyar pedagógusszövetségek voltak a partnerszervezeteik, ezt jövőre szeretnék kibővíteni az ipari és mezőgazdasági kamarákkal.

(MTI)