Kétszáztizenkét magyar iskola működik a diaszpórában - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek, miután részt vett a Bécsi Magyar Iskola megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

Az államtitkár telefonon elmondta, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 1987-ben hozta létre az iskolát, és mára több mint 200 gyerek tanul ott. Hozzátette, a tanításon túl közösségépítő munkát is végeznek az iskolában.

Hangsúlyozta, a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a külföldön lévő magyar iskolák zavartalanul működhessenek.

"Nem mondunk le egyetlen magyar gyermekről sem, éljenek és tanuljanak bárhol a világban" - tette hozzá Potápi Árpád János.

Elmondta azt is, Bécsben három magyar iskola működik, amelyeket több millió forinttal támogat minden évben a magyar kormány.

(MTI)