A dombóvári Szent Lukács Kórház 360 millió forintot fordíthat fejlesztésekre, képzésre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával - jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Dombóváron, sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János, aki a dombóvári választókerület fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta: a betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztésekre 187 millió, képzési programokra 121 millió, az egészségügyi ellátórendszer orvostechnikai készültségi szintjének javítására 50 millió forintot nyert el az intézmény.

A dombóvári kórház fejlesztése azért fontos, mert Tolna megye dombóvári és tamási járásában, valamint a baranyai sásdi járásban élő 80 ezer ember ellátásáról gondoskodik - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra, hogy a Tolna megyei városban szükség van a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, a kórház pályázott az 1969-ben épült rendelőintézet 300 millió forintos felújítására is.

Kerekes László, a 400 ágyas kórház igazgatója ismertette: a pályázati támogatással felújítják a két műtőhelyiség klímaberendezéseit, és higiéniai eszközöket - plazmás légtisztító, kéztisztító, endoszkópos mosóberendezések - szereznek be, amivel csökkenthető a kórházi fertőzések száma.

Új, vonalkóddal ellátott karszalagos betegazonosító rendszert vezetnek be, így wifihálózat segítségével a betegágy mellett lehet majd betegadatokat megjeleníteni.

A fejlesztések között diagnosztikai eszközök beszerzése is szerepel: a szülészeti és az aneszteziológia-intenzív terápia osztály új ultrahangkészüléket kap - mondta az intézményvezető.

(MTI)