Nagyszabású reneszánsz forgataggal folytatódik a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által 2018-ra meghirdetett Mátyás király Emlékév, amelyet 2018. január 24-én, Hunyadi Mátyás királlyá választásának 560. évfordulóján tartanak Budapesten.

Az emlékévet lebonyolító Magyarság Háza Mátyás király Duna jegén való megválasztásának kerek évfordulója előtt tisztelegve rendhagyó interaktív időutazásra várja az érdeklődőket, elsősorban iskolai osztályokat.

Az egész napos rendezvény keretében szabadtéri programokkal, kézműves foglalkozással, solymász bemutatóval, korabeli eszközökkel és használati tárgyakkal – kardok, lándzsák, puskák, számszeríjak, pajzsok, vívókarám – és zenei, valamint mese előadásokkal idézik fel Mátyás király korát. A fiatalok kipróbálhatják az íjászatot, felvehetik a korabeli ruhákat és számtalan ügyességi játékban vehetnek részt, a budapesti Zrínyi utcában pedig óránkénti reneszánsz flashmob várja majd az érdeklődőket. A programsorozat megvalósításában közreműködik az Őskultúra Alapítvány – Emese Park, a Tabulatúra régizene-együttes, Sebestyén István mesemondó és a Balaton-felvidéki Sport és Szabadidő Egyesület.

A Mátyás király Emlékévet 2017 decemberében sajtótájékoztató keretében hirdette meg a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, amelyen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár úgy fogalmazott: Mátyás király máig legnépszerűbb történelmi személyiségeink egyike, aki felismerte, hogy a keresztény civilizáció védelme csakis Európa nemzeteinek összefogásával lehetséges, s akinek uralkodása idején Magyarország erős és meghatározó szereplőjévé vált Európának.

Az emlékév 2018. január 12-én a Szegedi Dómban tartott ünnepi szentmisével vette hivatalosan kezdetét. Február 23-án a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében az erdélyi városban ünneplik Mátyás születésének 575. évfordulóját, március 29-én pedig Székesfehérváron koronázási misét tartanak.

(Miniszterelnökség)