A cserkészség életforma és elköteleződés, olyan jellemformáló erő, mellyel a közösség tagjai a nemzeti kultúrát, hagyományt és identitást egészen gyermekkortól őrzik – hangsúlyozta Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombat este a 45. alkalommal megrendezett magyar cserkészbálon San Francisco-ban.

A cserkészek őrző-védő tevékenysége az anyaországtól több ezer kilométerre élő magyarság fennmaradásának biztosítéka – mondta a helyettes államtitkár kiemelve, hogy ami nekünk a Kárpát-medence ölén természetes és magától értetődő, az az itt élők számára folyamatos kihívás. „Éppen ezért büszkék vagyunk a több évtizede fennálló, nyugati-parton hagyományt teremtő Cserkészszervezetre”. A cserkészcsoportok mellett fontos kiemelni a Magyar Katolikus Misszió és a San Francisco Környéki Magyar Iskola áldásos tevékenységét is, amelynek tagjai nagyban hozzájárulnak a magyar kultúra virágzásához az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján – hangsúlyozta Szilágyi Péter.

Magyarország Kormányának az elmúlt nyolc évben olyan sikeres nemzetpolitikai stratégiát sikerült felépítenie, mely határokon átívelve összefogja a magyar közösségeket, kiemelt figyelmet fordítva a Kárpát-medencén kívül élőkre is. 2018-ban két új pályázatot írtak ki a diaszpórában élők számára, összesen 500 millió forint keretösszegben: a hétvégi magyar iskolák támogatására 200 millió forintot, míg a diaszpóraszervezetek számára 300 millió forintot különítettek el – mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve: a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a Rákóczi Szövetséggel együttműködésben pályázatot hirdetett 1000 diaszpórában élő 10 és 29 év közötti magyar fiatal számára, hogy az anyaországtól távol élő fiatalok is megismerjék a Kárpát-medencét. A 5-10 napos tanulmányi utakra 2018 januárja és decembere között kerül sor. Ez egy újabb lehetőség a fiatalok számára, hiszen 2014 óta az államtitkárság a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében fiatal „nagyköveteket” küld a világ különböző pontjain élő magyar közösségekhez, akik aktívan részt vesznek a helyi közösségi élet szervezésében.

A Magyar Kormány 2010 óta biztos hátországként áll a diaszpóra magyarsága mögött, azonban ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradjon és a megkezdett munka folytatódjon, fontos, hogy a külhonban élő magyarok is hallassák hangjukat a közelgő magyarországi országgyűlési választásokon.

A cserkészbált követően Dr. Szilágyi Péter helyi idő szerint vasárnap délelőtt ünnepi szentmisén vesz részt a Woodside Priory katolikus templomban, délután pedig előadást tart Magyarország Kormányának nemzetpolitikájáról a San Francisco Öböl Környéki magyar szervezetek vezetőinek találkozóján, amelyen részt vesznek a környékbeli magyar iskolák és egyházak képviselői.

(Miniszterelnökség)