Húsz diaszpórában élő fiatal érkezett Magyarországra Ausztriából, Brazíliából, Dél-Afrikából és Argentínából a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja keretében, hogy a húsvéti eseményekhez kapcsolódóan identitáserősítő tanulmányúton vegyen részt az anyaországban és a Kárpát-medence magyarlakta területein.

A tíznapos programsorozaton résztvevő fiatalokat Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára köszöntötte szerdán az Országházban.Szilágyi Péter köszöntőjében úgy fogalmazott: nagy öröm számára, hogy szimbolikus helyen, az anyaország szívében köszöntheti azokat a fiatalokat – köztük sok másod- és harmadgenerációs magyart – akik több ezer kilométert tettek meg azért, hogy közelebbről megismerhessék gyökereiket és múltjukat.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a Magyar Kormány az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolatok megerősítésére és az anyaországtól távol élő magyar közösségek támogatására. Hozzátette: ezt a célt szolgálja a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja is, amely a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósul meg, és amelynek keretében 2018 januárja és decembere közt mintegy 1000 diaszpórában élő magyar fiatal vehet részt magyarországi tanulmányúton.

A helyettes államtitkár hozzátette: bízik abban, hogy a programon keresztül tovább erősödnek a kapcsolatok a diaszpóra és az anyaország, valamint a Kárpát-medencei magyarság között, és arra bíztatta a fiatalokat, hogy a jövőben se hagyják veszni magyar identitásukat, ápolják és őrizzék felmenőik kultúráját és szellemi örökségét.

A Diaszpóra Programban – amelynek turnusai a nagyobb nemzeti és egyházi ünnepekhez, illetve magyar kulturális eseményekhez kapcsolódnak – azok a diaszpórában élő fiatalok vehetnek részt, akik legalább egy éve aktív szerepet vállalnak a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, cserkészcsapatok, hagyományőrző- és kulturális egyesületek vagy vallási közösségek munkájában.

(Miniszterelnökség)