A magyar kormány a jövőben is támogatja mindazokat az intézményeket, ahol a vajdasági magyarok összejöhetnek, ahol ápolhatják kultúrájukat és megélhetik összetartozásukat, ahol otthonra lelhetnek - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Zentán, ahol átadták a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermét.

A 73 férőhelyes termet a magyar kormány támogatásával építettek meg.

"Közösen kell megtennünk a lépéseket annak érdekében, hogy a szülőföld a boldogulás helyévé váljon, ahol jó élni, ahol lehet jövőt tervezni" - szögezte le a politikus.

Ezt segítik mindazok a kezdeményezések, amelyeket az utóbbi években a budapesti kormány a helyi politikai vezetéssel közösen indított - tette hozzá, majd úgy folytatta: mindezeket a lépéseket azonban csak egy összetartó közösség képes végrehajtani.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kilencvenes években a helyi magyarság főként a színházban tudta megélni magyarságát és a magyar nemzethez tartozását, a Kárpát-medencei összetartozás azonban mára a mindennapok részévé vált.

Ez egyebek mellett annak is köszönhető, hogy az anyaország felelősséget vállal a külhoni magyarságért, amelyet az utóbbi időben az elvándorlás fenyeget. A magyar kormány azonban kész arra, hogy ebben a küzdelemben is a külhoniak mellé álljon - tette hozzá.

Kitért arra, hogy az utóbbi években a budapesti kormány a vajdasági politikai vezetéssel közösen indított kezdeményezései között vannak azok a gazdaságfejlesztési programok, amelyek révén a vajdasági magyarok hatalmas lehetőséget kaptak vállalkozásaik fejlesztésére, a térség felvirágoztatására.

Potápi Árpád János szerint ahhoz, hogy a magyar nemzet egysége továbbra is megmaradjon, "mindannyiunk közös cselekvésére van szükség, és a jövő év tavaszán éppen ez a tét".

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár arra kérte a vajdasági magyar közösséget, hogy a jövő évi magyarországi parlamenti választáson ismét mutassa meg példaértékű tettrekészségét, a vajdasági magyarság ugyanis eddig is olyan példaként szolgált a Kárpát-medencében, amely a többi nemzetrész számára is utat mutat összetartásban és együttműködésben.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ünnepi beszédében kiemelte: eddig is és ezen túl is azért dolgozik, hogy a magyar színészek és társulatok játszani tudjanak, és meglegyenek a feltételeik a munkához. Hozzátette: büszke arra, hogy a 2008-ban alakult Zentai Magyar Kamaraszínház 2013 óta önálló társulattal rendelkezik és nagyterme után most már kamaraterme is van.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke a helyszínen ígéretet tett arra, hogy néhány műszaki eszközzel segíti majd a kamaraterem további fejlesztését.

A közösség együttműködésének köszönhető, hogy létrejöhetett ez a terem - hangsúlyozta beszédében Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a terem építését.

A kamaratermet Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című darabjával nyitották meg, az előadás főszereplője Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas  színművész volt.

(MTI)